Reményt keltő gesztus?

Az ukrajnai elnökválasztás április 21-én tartott második fordulójában fölényes győzelmet arató Volodimir Zelenszkij ma, május 20-án hosszú huzavona után elfoglalhatta Ukrajna elnökének posztját. A Verhovna Rada üléstermében tartott beiktatási beszédének egy pontján orosz nyelven fordult az ország keleti területein élőkhöz, amit Oleh Ljasko, a Radikális Párt vezére, parlamenti képviselő bekiabálással nehezményezett.

A néhány nappal ezelőtt a már megbukott, de hatalmát még át nem adott elnök, Petro Porosenko által aláírt államnyelvi törvény fényében az új elnök orosz nyelven elhangzott mondatait sokan reményt keltő gesztusként értékelik, és azt remélik, a ma hatalomba lépett államfő hátat fordít az erőszakos ukránosításnak.

Reméljük, így lesz. Ám nem feledkezhetünk meg arról, hogy az ukrán politikai elit tagjai nem egyszer tettek már 180 fokos fordulatot nyelvpolitikai elveiket illetően.

A független Ukrajna első elnöke a kommunista időkből hatalmát sikeresen átmentő Leonyid Kravcsuk volt, aki korábban Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának (UKP KB) agitációs és propaganda osztályának vezetőjeként tevékenykedett. 1991 és 1994 közötti hivatali évei alatt nem erőltette az ukránosítást, ám számos pozíciót engedett át a nemzeti elkötelezettségű elitnek, amely jelentős eredményeket ért el az államigazgatás és az oktatás ukránosítása terén. Ugyanakkor gyakran az első elnök szemére vetik, hogy nem tett semmit a sajtó és a kulturális élet orosz dominanciája ellen.

A következő elnök, Leonyid Kucsma képes volt az érdekei megkívánta mértékben hol az ukrán, hol pedig az orosz nyelvűek védelmezőjeként feltűnni. Megválasztásakor Kucsma egyébként még nem beszélte az ukrán nyelvet, azt csak hivatali ideje alatt sajátította el. Az 1994-es elnökválasztási kampányban a nemzeti retorikával megjelenő Kravcsukkal szemben Kucsma az Oroszországgal való kapcsolatok elmélyítésének, az orosz nyelv hivatalossá tételének ígéretével nyerte el a szavazók többségének bizalmát.

Öt évvel később ugyanez a politikus az 1999-es elnökválasztási kampányban az oroszbarát kommunista Petro Szimonenkoval került szembe. Ekkor Kucsma kijelentette: Ukrajnának csak egyetlen államnyelve lehet, mégpedig az ukrán. Kucsma egyik 1999-es beszédében az is elhangzott, hogy „Ukrajnában az orosz nyelv nem lehet idegen nyelv”, majd az is, hogy „nálunk csak egyetlen hivatalos nyelv van – az ukrán”.

Kucsma regnálása idején fogadták el 1996-ban Ukrajna Alkotmányát, melynek 10. cikkelye kimondja: „Ukrajnában az államnyelv az ukrán. Az állam biztosítja az ukrán nyelv mindenirányú fejlődését és funkcionálását a társadalmi élet minden szférájában Ukrajna egész területén”. Ám a következő bekezdés szerint „Ukrajnában szavatolt az orosz és a többi ukrajnai nemzeti kisebbség nyelvének szabad fejlődése, használata és védelme”. Egyazon cikkelyen belül tudott tehát Kucsma és csapata megfelelni az ukrán és az orosz ajkú lakosságnak is.

A 2004-es narancsos forradalom révén jutott hatalomra Viktor Juscsenko. A választási kampányban az akkor még csak elnökjelölt sajtóosztálya tudatta, hogy megválasztása esetén Juscsenko kész olyan rendeletet kiadni, mely szerint az állami hivataloknak olyan nyelven kell majd választ adniuk az állampolgári beadványokra, amilyen nyelven azok érkeztek. A kampány során Juscsenko még „történelmi kompromisszum”-ról beszélt a nyelvi kérdés kapcsán. „A történelmi kompromisszum abban rejlik, hogy mi, ukránul beszélők elismerjük, hogy az orosz nyelv a mi társadalmunk számára több, mint egy nemzeti kisebbség vagy egy szomszédos állam nyelve. Az oroszajkúaknak azonban egyet kell érteniük azzal, hogy az évszázadokon át üldözött ukrán nyelvnek joga van a pozitív diszkriminációhoz.” Megválasztása után azonban a narancsos hatalom, élén Juscsenkoval, az ukránosítás útjára lépett. Az elnök nyelvpolitikai irányváltása jól érzékelhető egyik 2010-es írásából, melyben a következőket olvashatjuk: „Állítható, hogy az ukrán állam túlélése az ukrán nyelvnek az állami és társadalmi élet valamennyi szférájába történő reális bevezetésétől függ. A jelenlegi körülmények között a nyelv a nemzeti biztonság, a területi egység, a nemzettudat és a nép történelmi emlékezetének garanciája”. Ukrán nyelvű vezércikkében az elnök kijelentette: „Csak egységes nyelvi és kulturális teret alkotva szerez a nemzet immunitást az ellenséges külső hatásokkal szemben”. Regnálásának öt éve alatt azonban Juscsenko és stábja sem dolgozott ki új nyelvtörvényt, továbbra is a még 1989-ben (tehát az ukrán függetlenné válás előtt) elfogadott nyelvtörvény volt hatályban.

A 2010-es elnökválasztás elsöpörte a narancsos elitet. Az a Viktor Janukovics nyerte meg a választást (a második fordulóban Julija Timosenkoval szemben), aki a kampányban azt ígérte, hogy rendezi az orosz nyelv státusát. Akárcsak korábban Kucsma vagy éppen Timosenko, Janukovics is csak akkor kezdett el megtanulni ukránul, amikor magas rangú politikus lett. Nem volt meglepő tehát, hogy az elnök és a mögötte álló Régiók Pártja – választási ígéretük szerint – kodifikálni akarták az ukrán–orosz kétnyelvűséget. Hamar kiderült azonban, hogy az Alkotmány fent idézett 10. cikkelyének módosításához nincs meg a kétharmados parlamenti többség, és így Ukrajnának nem lehet két államnyelve. 2012-ben elfogadtatták viszont az új nyelvtörvényt, amely továbbra is az ukránt nevezte meg az ország egyetlen államnyelveként, de bizonyos feltételek mellett az orosz és néhány más kisebbségi nyelv regionálisan hivatalos státuszt nyert.

A jól ismert politikai események következményeként Janukovics 2014. február 22-én elmenekült az országból. Azok a parlamenti képviselők, akik néhány nappal korábban még Janukovics hívei voltak, már másnap a Janukovics csapata által elfogadott nyelvtörvény eltörléséről fogadtak el jogszabályt. Az Ukrajna elnöki posztját és a parlament házelnöki tisztjét akkor egy személyben ideiglenesen betöltő Olekszandr Turcsinov a közben fokozódó politikai helyzetet mérlegelve február 27-én úgy döntött, nem írja alá a 2012-es nyelvtörvényt hatályon kívül helyező dokumentumot, ehelyett új nyelvtörvény kidolgozására adott utasítást. Nos, mint tudjuk, az új nyelvtörvény elfogadása egészen 2018. április 25-ig elhúzódott.

Időközben a 2014. május 25-i elnökválasztás révén Petro Porosenko lett Ukrajna államfője.

Az új elnök a megválasztását követő beszédében, illetve újévi köszöntőjében is tett gesztusokat az orosz ajkú ukrán állampolgárok irányába: beszédei egy pontján rövid időre orosz nyelvre váltott. Azt is kijelentette, hogy oroszul ugyanúgy szerethetik Ukrajnát, mint ukránul. Elmondta azt is, szerinte hiba volt az a korábbi parlamenti döntés, amely megfosztotta az oroszt a hivatalos nyelv státusától, mert ezzel a nyelvi kérdés a nemzeti egységet veszélyeztető problémává vált, majd hozzátette: egy ilyen döntést államfőként ő soha nem hagyna jóvá. Nyilatkozataiban Porosenko arról biztosította az akkor már lángokban álló kelet-ukrajnai régiók lakosait, hogy a két keleti régió Ukrajnához tartozik, és az ott élők szabadon beszélhetnek ukránul és oroszul egyaránt.

Porosenko támogatója volt annak a mozgalomnak is, amely a mély válságban lévő országban azzal próbálta csökkenteni a feszültséget, hogy két nyelven (ukránul és oroszul) jelenítette meg plakátokon, hirdetőtáblákon, szórólapokon, az országos televíziós csatornák képernyőinek sarkában, videoklipeken és az Ukrajnában az egyik legnépszerűbb közösségi hálón külön oldalt kapott „Єдина країна – Единая страна” (egységes ország) szlogent.

Nem sok időnek kellett azonban eltelnie, és a nyelvi kérdésekben megengedő politikusként indult Porosenko az erőszakos ukránosítás útjára lépett.

Aki tehát a Zelenszkij beiktatása során oroszul elmondott néhány mondatra alapozza optimizmusát, az legyen óvatos. Bízni lehet és kell is, de azért nem árt az óvatosság!