Ha mindenki azzal foglalkozhatna, amivel igazán szeretne, akkor más lenne a világ

Interjú Kocsis Zoltánnal, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatójával, kétszeres Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas karmesterrel, Magyarország Érdemes- és Kiváló művészével.

A világ nagy országai, illetve városai után, úgy mint Párizs, Prága, Strasbourg – és még sorolhatnánk – mit jelentett önnek fellépni itt, nálunk, Kárpátalján?

Nagyon jólesett fellépni, az a helyzet, hogy hogyan is eshetett ez nekem, hogy a Rákóczi-indulóba beletapsoltak, Budapesten sem történik meg ilyen. Egyébként tegnap (május 6.–szerk.) pont Kassán voltunk, ahol Rákóczi hamvai nyugszanak, és ott sem tapsoltak bele a Rákóczi-indulóba.

Végül is ez pozitív vagy negatív élmény?

Egészen fantasztikus volt, hát persze, hogy pozitív. És nem is bécsi újévi koncert mintára, hanem teljesen spontán. Egészen fantasztikus volt a közönség lelkesedése, meglepő volt, hogy mennyire tudta a közönség, hogy például a Szkorik-mű hogy hangzott el, mert mi ezen a művön nagyon sokat dolgoztunk, talán az egész turné folyamán erre fordítottuk a legtöbb időt.

Szándékos volt-e az, hogy Szkorik Kárpáti concerto című művét adták elő itt, Kárpátalján?

Hát hogyne. Az a helyzet, hogy mi most kaptunk valamennyi pénzt a Nemzeti Erőforrás Minisztériumától, és tulajdonképpen ezt a pénzt arra fordítottuk, hogy a Magyarországot körülvevő országok magyarlakta vidékeire elvisszük azokat a műveket, amelyek a mi repertoárunk gerincét alkotják, plusz a fogadó ország egy reprezentáns zeneszerzőjének kompozícióját, és így esett a választás a sok felkínált mű közül Szkorik Kárpáti concertojára.

A belépőjegyünk belső oldalán olvasható egy Bartók Béla által írt levélrészlet, amely a nemzetek testvérré válására hívja fel a figyelmet. A levélrészletben az áll, hogy ez a híres zeneszerző eszméje, illetve ezt tűzte ki céljául is. Mennyire érzi ezt az eszmét magáénak?

Ez a mi vezéreszménk is tulajdonképpen. Mi abban hiszünk, hogy a kultúra, a zene, az összművészetek végül is – azért mondom, hogy végül is, mert én ezt térben és időben is gondolom, csak hosszabb távra természetesen –, le fogják győzni a politikát. Krónikákból tudjuk, hogy Bach és Jean Louis Marchand versenyét Fleming miniszter rendezte a saját házában, de csak azért tudjuk, mert Bach is részt vett azon a versenyen. Bach nevét viszont azt hiszem, mindenki ismeri. Én azt gondolom, hogy ha nem így fog történni, tehát a politika egyre erősebben és erősebben fog kulturális ügyekbe is beleszólni, akkor előbb-utóbb eljutunk oda, hogy nem csak kulturális ügyekbe szól majd bele. Azt gondolom, hogy ez az emberiség pusztulását fogja magával hozni, de szeretnék optimista lenni és szeretném azt hinni, hogy ha itt most öt vagy tíz ember úgy távozott a koncertről, hogy más ember lett, akkor ez a tendencia visszafordítható.

Mennyire munka és mennyire élet, amit ön folytat, illetve mennyire hivatás és elhivatottság?

Ez életforma, napi tevékenység természetesen, amely még ütemtervbe is szorítható, hogy ha azt nézem, hogy az ember ugyan annyit akar tudni, mint tegnap akkor valamennyit kell gyakorolnia, mondjuk két órát, ha többet akar tudni, akkor három órát. Tehát mindenféleképpen ez egy nagyon kemény fizikai munka, ugyanakkor mégis csak azzal foglalkozunk, amit szeretünk. Ha az előbb Bartók vezéreszméjéről beszéltünk, az én egyik vezéreszmém például az, hogy ha mindenki azzal foglalkozhatna, amivel igazán szeretne, akkor más lenne a világ.

Köszönöm szépen a beszélgetést.

Béres József

Kárpátalja.ma