A 100 éves Juliska nénit ünnepelték Beregsomban

Egy igazán örömteli és ritka eseményt ünnepeltek augusztus 13-án a beregsomiak: száz évvel ezelőtt ekkor látta meg a napvilágot Barkaszi Julianna. A tősgyökeres beregsomi hölgyet népes vendégsereg köszöntötte a csodás évforduló alkalmából.

Juliska néniről elmondható, hogy bár a Jóisten kegyes volt hozzá hosszú életét tekintve, mégis sok bút és keserűséget tudhat maga mögött. Férjét, aki katonaként szolgált a magyar hadseregben, a második világháború éveiben veszítette el. Özvegyasszonyként, egyedül nevelte egyetlen lányát, aki szintén tragikus körülmények között, fiatalon hunyt el. Jelenleg egyik unokájával és annak családjával él. Négy dédunokával és két ükunokával büszkélkedhet.

Juliska néni a korához képest jó egészségügyi állapotnak örvend. Elmondása szerint a hosszú élet titka az Úrba vetett bizodalomban és a rengeteg imádságban rejlik. A családja szerint izgatottan várta a különleges napot. A vendégeket csillogó szemmel, derűs szívvel fogadta.

Eme jubileumi esemény alkalmából köszöntötte őt többek között a Beregsomi Községi Tanács, a Beregsomi Református Egyházközség, a KMKSZ Beregsomi Alapszervezete, valamint a Beregsomi Községi Könyvtár munkatársai is.

Barkaszi Juliska néninek ezúton is szeretettel gratulálunk 100. születésnapja alkalmából, és sok erőt, egészséget kívánunk számára!

Nagy Nikoletta

Kárpátalja.ma