Megint kétezer fölötti új beteget regisztráltak Ukrajnában

Nem lassul a Covid-19 betegség terjedése Ukrajnában, az elmúlt 24 órában ismét több mint 2100 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, a járvány kezdete óta azonosított esetek száma ezzel megközelítette a 136 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közléséből.

A testület adatai szerint szombaton 2107 új esettel 135 894-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké 35 újabb halálos áldozattal 2 846-ra emelkedett, miközben eddig 62 227-en gyógyultak meg, közülük előző nap kevesebb mint hatszázan. Jelenleg 70 821 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel Ukrajnában, számuk csaknem 1500-zal nőtt egy nap alatt. A járvány kezdete óta egy nap alatt a legtöbb új fertőzöttet, 2836-ot, egy nappal korábban jegyezték fel, a legtöbb elhunytat, 54-et pedig szerdán.

Területi megosztásban a legtöbb új beteget, 240-et – továbbá hat halálos áldozatot – az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosból, Kijevből jelentették, a második legtöbbet, 188-at pedig a legfertőzöttebb régióból, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből. Utóbbiban az igazolt fertőzöttek száma 15 695-re, az elhunytaké két újabb esettel 442-re nőtt.

Kijevben eddig összesen 15 032 beteget azonosítottak, a halálos áldozatok száma pedig elérte a 240-et.

Kárpátalján a jelenlegi adatok alapján az igazolt fertőzöttek száma 8049, az elhunytaké kettővel 271-re nőtt, miközben eddig 3530-an győzték le a kórt.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy rádióinterjúban kijelentette, hogy Ukrajna külföldi partnerei megértéssel vették tudomásul az ország határainak újbóli lezárását a külföldiek előtt. Az ukrán kormány augusztus végén hozta meg ezt a döntést, egyelőre egy hónapos határidőre azaz, szeptember 28-ig van érvényben a beutazási tilalom. A tárcavezető kiemelte, hogy továbbra is biztosítják a rokonok közti kapcsolattartást, ezen felül az üzleti tevékenység elősegítésére is készek kivételeket tenni.

Közben azonban vasárnap a Jevropejszka Pravda hírportál arról adott hírt, hogy Németországból, Kanadából és az Egyesült Államokból érkezett külföldiek rekedtek a lvivi (lembergi) repülőtéren, akiket a határőrök nem akarnak beengedni az országba. Valamennyien ukrán állampolgárok gyermekei. A határőrség azonban úgy értelmezi a kormányrendeletet, hogy gyermeknek csak a 18 évesnél fiatalabbak minősülnek. A hírportál rámutatott arra, hogy a kormány által kiadott dokumentumban nem szerepel erre semmilyen életkori meghatározás. Azt, hogy hány külföldit tartóztattak fel a repülőtéren, a hírportál nem közölte.

Forrás: mti.hu