„Én tehát úgy futok…”

„Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág.” (1Kor 9,26)

Valahogy mindig a Rocky-filmek jutnak az eszembe, ahogy ezeket a sorokat olvasom. Megjelenik a szemem előtt a főszereplő, ahogy az ikonikussá vált filmzenére fut felfelé a lépcsőkön, öklözik és tapossa a lépcsőfokokat, majd pedig felérve győztesen emeli a levegőbe a karjait. Már ott, abban a pillanatban előre lehet tudni, hogy nyerni fog, bármilyen legyőzhetetlen ellenfél áll is majd előtte a ringben.

De mi köze van egy hollywoodi hőstörténetnek a valósághoz? Egy kitalált mesének a jelen csontig hatoló történéseihez?  A mindennapjainkra ránehezedő sűrű bizonytalansághoz, a háborúhoz, az energia- és gazdasági válsághoz, a határhelyzethez, a munkanélküliséghez, az elhagyott otthonokhoz, szétszakadt családokhoz? Ugyan mi?

Feltűnt a felsorolásból, hogy milyen könnyen és gyorsan tudunk szaladni a gondolataink futópályájának lépcsőin pont az ellenkező irányba, lefelé? Vég nélkül tudjuk sorolni, miként borultak fel a terveink, vált bizonytalanná minden, ami stabilnak tűnk az életünkben, hogyan kellett megválni munkahelytől, otthontól, talán szeretteinktől, és most miként tornyosul sötéten elénk a jövő a felbolydult világban, ahol már semmi sem ugyanaz, mint volt. Ez a realitás – tesszük hozzá.

De ilyen kell legyen a jelen felelősen gondolkodó hőse? Látszólag a legrosszabbra is felkészült, páncélszívű, kemény, belül mégis csupa bizonytalanság, szorongás, borúlátás? A válasz ott van elrejtve a fenti sorokban, fel is lapozom újra: „Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág.”.

De hogyan? Hogyan lehetne így tenni a napról napra változó élethelyzeteinkben? Eszembe jut legalább ezer, de a nagyvilág híreiből és a saját életem apró részleteiből, melyek ugyanilyen hollywoodi mesévé igyekeznek összepréselni bennem a bizonyosság csíráját is. Hogy lehetne hát elhinni mindezt? Belém hasít a gondolat, hogy a jelen hőse talán már nem is engedheti meg magának, hogy higgyen? Könnyelmű luxus lenne elhinni, hogy a mindenható Isten, aki teremtett, alkotott, országokat és népeket engedett felemelkedni, majd elbukni, megtartja az övéit, ahogyan megtartotta évezredeken át? Hogy a jelennek is Istene, és kezében tartja az országok jövőjét, nemzetek és népek sorsát, akárcsak törékeny életünk minden apró részletét is?

Az Ő szeretete és igazságossága nem változott a kezdetektől a mai napig. Aki gyógyított, feltámasztott, vízen járni tanított, fogságból megszabadított, számos csodát tett, arra biztat minket tucatnyi feljegyzett helyen, hogy higgyünk. Nem mondja, hogy ezzel el lehetne kerülni a nehézségeket, hogy ezzel ki lehetne váltani a küzdelmeket, a mindennapok harcait, a verejtékes munkát és a veszteségeket. Nem, ezeket nem kerülhetjük el, de a hitbe kapaszkodva mindig, minden élethelyzetben és minden körülmény között van és lesz értelme a munkánknak. Minden egyes nap megtenni, amit abban a 24 órában tehetünk, örülni annak, amit abban nyerünk, elfogadni azt, amit abban elvesztünk. Kitartóan taposva azokat a bizonyos lépcsőfokokat, sokkal kitartóbban, mint akik előtt nincs biztos cél. És nem, nem az ikonikus zenei aláfestés miatt, hanem azért, mert Ő évezredek óta minden körülmény között azt üzeni nekünk, hogy „Higgyetek!”.

Oroszi Dávid

Forrás: teso.blog

Nyitókép: Pixabay