36 éve hunyt el Szent-Györgyi Albert, a C-vitamin felfedezője
1986. október 22-én hunyt el Szent-Györgyi Albert, a C-vitamin felfedezője, az első és máig az egyetlen magyar tudós, aki a világ legnagyobb tudományos elismerését, a Nobel-díjat Magyarországon végzett munkájáért kapta meg.
1893. szeptember 16-án született Budapesten. Az első világháború kitörésekor medikusként frontszolgálatra hívták be, megkapta az ezüst vitézségi érmet is, de mivel nem rejtette véka alá, hogy értelmetlennek tartja a háborút, sebesülése után leszerelték.
1917-ben diplomázott, majd Cambridge-ben kémiai doktorátust szerzett, megismerkedett az elektronfizikával és a kvantummechanikával is. Első tanulmánya a sejtlégzés mechanizmusával foglalkozott, kísérletekkel igazolta az oxidáció-redukció elektronátadási folyamatát.
Gróf Klebelsberg Kunó hívására 1930-ban tért haza családjával, és elvállalta a Trianon után Kolozsvárról Szegedre áthelyezett tudományegyetemen kifejezetten a számára létrehozott biokémiai tanszékének vezetését.
A fiatal professzorért rajongtak tanítványai: a poroszos, tekintélyelvű stílus helyett vitára biztatta tanítványait, akikkel kirándulni is eljárt, motorkerékpárjával 1934-ben európai túrát is tett.
Még Cambridge-ben, a sejtlégzést vizsgálva figyelte meg, hogy egy jellegzetes oxidációs folyamat valamiért lassúbb a vártnál, ami redukáló anyag jelenlétére utalt.
A redukáló anyagot a mellékvese mellett a káposztából és a narancsból is sikerült kivonnia, és ignóznak (nemismerem-cukornak), majd – mivel az anyagnak feltételezései szerint hat szénatomja volt – a tudóstársai számára elfogadhatóbb hexuronsavnak nevezte el (a hex görögül hatot jelent).
Több mázsa mellékveséből 25 grammot elő is állított, de a csekély mennyiség nem tette lehetővé a beható vizsgálatot. 1931-ben immár Szegeden, a magyar származású amerikai Joseph Svirbely kémikussal folytatott kísérletei bizonyították, hogy ez az anyag a C-vitaminnal azonos, amelyet addig kémiailag nem ismertek, csak skorbutellenes hatásáról tudtak.
Szent-Györgyi Alberték 1932. április 15-én publikálták felfedezésüket a Nature című folyóiratban, ám az amerikai Charles Glen King már két héttel korábban tett egy hasonló bejelentést a Science-ben.
Több évig tartó vita után kiderült, hogy Szent-Györgyi már március 18-án, a budapesti Orvosegyletben kijelentette, hogy a hexuronsav és a C-vitamin ugyanaz az anyag, így övé lett az elsőbbség.
Ő ismerte fel azt is, hogy a szegedi pirospaprika sokkal többet tartalmaz az általa aszkorbinsavnak (skorbutellenes anyagnak) elnevezett C-vitaminból, mint a citrusfélék.
Szent-Györgyit már 1934-ben jelölték az orvosi Nobel-díjra, de csak 1937. október 28-án ítélte neki a svéd Karolinska Intézet az élettani és orvosi Nobel-díjat „a biológiai égési folyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában”.
Az érmet Szegedre vitte, majd a második világháború kezdetén a Magyar Nemzeti Múzeum megvásárolta tőle, a tudós a múzeumtól kapott összeget a finn–szovjet háború finnországi áldozatainak ajánlotta fel. A Nobel-díj átvételekor öröme felhőtlen volt, mert meg volt győződve arról, hogy felfedezése nem szolgálhatja az öldöklést.
Néhány évvel később aztán rezignáltan kellett tudomásul vennie, hogy a náci Németországban olyan aszkorbinsav-készítményt kezdtek gyártani, amelynek révén a tengeralattjárók legénysége hónapokig volt képes a nyílt tengeren ellenséges hajókra vadászni.
1936-ban a hajszálerek áteresztőképességét szabályozó flavonokat izolált, ez az anyag volt a P-vitamin. Az izomszövetek oxigénfelvételét tanulmányozva vizsgálta a tejsav szén-dioxiddá alakulását, és azt tapasztalta, hogy négy szerves dikarbonsav katalitikus módon fokozza a szövetlégzést, ez vezetett a citrátkör felfedezéséhez.
A modern, szókimondó, közvetlen Szent-Györgyi Albert akadémiai tagságát a Nobel-díj ellenére is csak nehezen nyerte el. A második világháború idején titkos diplomáciai küldetést is vállalt, 1944 őszén illegalitásba vonult, mert Hitler személyesen adott parancsot likvidálására.
A svéd követségről, ahol V. Gusztáv király által személyesen adományozott svéd útlevelet kapott, egy német razzia előtt az utolsó pillanatban csempészték át már szovjet ellenőrzés alatt álló területre.
1945 után a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság alapító tagja, pártonkívüli meghívott parlamenti képviselő lett. Politikai pártnak egész élete során soha nem volt tagja.
1947-ben – mivel úgy látta, a kommunista párt egyre növekvő hatalma az általa képviselt értékeket és személyes szabadságát is veszélyezteti – svájci szabadságáról az Egyesült Államokba utazott. Érdekesség, hogy 1948-ban még megkapta az akkor első alkalommal kiosztott Kossuth-díjat.
A massachusettsi Woods Hole Oceanográfiai Intézet számára létrehozott izomkutató laboratóriumban folytatta munkáját. Főként a sejtlégzéssel, izom-biokémiával, biogenetikával és rákkutatással foglalkozott, és Őrült majom címmel könyvet írt, amelyben az emberiség túlélési esélyeivel foglalkozott.
Hazájával mindvégig fenntartotta kapcsolatait, 1976-ban a Szent Koronát hazahozó amerikai delegáció tagja volt. Kilencvenhárom éves korában, 1986. október 22-én hunyt el. A szegedi egyetem egy évvel később vette fel nevét, amelyet a felsőoktatási integráció óta az intézmény orvos- és gyógyszertudományi centruma visel.
A városban állandó kiállítás mutatja be a tudós hagyatékát, személyes tárgyait, munkaeszközeit és Nobel-díjának másolatát. 2012 Szent-Györgyi-emlékév volt Magyarországon.
Forrás: mult-kor.hu
Nyitókép: Nemzeti Fotótár