Berlin segítséget ajánlott fel az ukrán agrárexport terén
Cem Özdemir német mezőgazdasági és élelmezési miniszter Berlin segítségét ajánlotta fel az ukrán agrárexport terén Kijevnek csütörtöki ukrajnai látogatása során.
A német zöldpárti politikus ismételten Németország szolidaritásáról és támogatásáról biztosította ukrán hivatali partnerét, Mikola Szolszkijt. Mint mondta, nem fogják hagyni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az éhséget fegyverként használhassa fel. A két tárcavezető – a német mezőgazdasági minisztérium tájékoztatása szerint –, a nap folyamán ünnepélyesen megnyitott egy 2,7 millió euróért (egymilliárd forint) felújított élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi labort, amelynek segítségével kiszélesíthetik az ukrán agrárexport engedélyeztetési kapacitásait.
A szükséges forrásokat az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által kezdeményezett projekthez Ukrajna, Németország, az Európai Unió, valamint Japán biztosította.
Özdemir hangsúlyozta, hogy a fekete-tengeri exportot belátható időn belül továbbra is nagy kockázatok fogják terhelni.
„Segítünk alternatív útvonalakat létesíteni, hogy Ukrajna oda szállíthassa gabonáját, ahol erre sürgősen szükség van, mégpedig a globális dél országaiba”
– hangoztatta a német politikus, aki szerint Berlin Brüsszellel közösen áruszállítási folyosók és áruterminál-kapacitások kiépítésén fáradozik.
MTI