Mozgó játszóház Csetfalván

Mozgó játszóházat tartott a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) október 10-én a Csetfalvai Móricz Zsigmond Gimnáziumban.

A BJMSZ játszóbusza ősszel sem tétlen, különböző településekre viszi el a programját, amely eddig mindenhol nagy sikert aratott. Legutóbb október 6-án Barkaszón szerveztek mozgó játszóházat.

A vidám délelőttön a csetfalvai iskola diákjai és az óvoda növendékei közösen vettek részt. A helyszínt a helyi iskola biztosította.

Elsőként közös ötödölőt játszottak csapatokba szerveződve. Ezután az egyik csapat artterápiás foglalkozáson vett részt, míg a másik nagymozgásos feladatokat végzett.

Az artterápián kézműves foglalkozás zajlott, karcképtechnikával alkottak a fiatalok. Nem maradt el a mindenütt nagy népszerűségnek örvendő arc- és testfestés sem. Így a délelőtt folyamán Pókemberek, cicák és különböző kedves karakterek maszkjai kerültek a gyerekek arcára.

A nagymozgásos feladaton egy akadálypályát teljesítettek, amelyen pontokat gyűjtöttek. A délelőtt közös kooperációs ernyőzéssel zárult, amin mindkét csapat együtt vett részt.

A játszóház fő célja a gyermekek fejlesztése és a háború okozta stressz levezetése. A különböző gyakorlatokból és feladatokból álló játszóház fejleszti a fiatalok finommotorikáját, térérzékelését és reflexeit, hatékonyabbá teszik az egyéni és csoportos feladatvégzést. Az összetett programnak köszönhetően a gyerekek közösségi élményt és egyéni fejlesztést is kapnak.

A program a beregszászi járási, a lembergi és az ivano-frankivszki Máltai Szeretetszolgálat által valósult meg a Malteser International, a Malteser in Deutschland, a Malteser Austria, a Johanniter International Assistance, a Johanniter Orders in Germany, a Johanniter-Unfall-Hilfe e.V., a Johanniter Nederland, a Johanniterhjälpen Sverige, a Swiss Johanniter Relief Service, a St John International, valamint az Aktion Deutschland Hilft partnerségével.

Szabó Kata

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Kárpátalja.ma