Viktor Mikitával találkozott Magyarország ukrajnai nagykövete
Munkalátogatásra érkezett Kárpátaljára Heizer Antal, Magyarország új ukrajnai nagykövete október 11-én. A nap során találkozott Viktor Mikitával, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (OVA) vezetőjével.
A megbeszélésen a kétoldalú kapcsolatokról, a megyénkbe történő magyarországi beruházásokról és a humanitárius projektekről is szó esett. A kormányzó továbbá tájékoztatta a nagykövetet a helyi magyarságszervezetekkel való interakciókról, illetve a katonáknak és a menekülteknek nyújtott segítségről.
Viktor Mikita hangsúlyozta:
– Ukrajnának szüksége van az EU-s országok támogatására ahhoz, hogy teljes jogú tagságot szerezzen az európai közösségben, és legyőzze az agresszort.
A kormányzó ehhez Magyarország segítségét kérte, majd megköszönte a magyar nép példátlan támogatását, amelyet a háború kezdete óta nyújtanak az ukránoknak.
Heizer Antal ezt követően Roman Szarajjal, a megyei tanács vezetőjével, Viktor Mikita kormányzóval és Bacskai József, ungvári főkonzullal meglátogatta az elesett katonák sírhelyeit a Dicsőség hegyen és koszorúkat helyeztek el tiszteletükre.
A nagykövet október 11-én részt vett a Perényi Kúltúrkúriában megrendezett magyar állami kitüntetések átadásán.
