Ma van a látás világnapja

A vészesen terjedő rövidlátásra és a cukorbetegek szemészeti szűrésének jelentőségére kívánja felhívni a figyelmet a látás világnapja alkalmából a Magyar Szemorvostársaság és a Nemzeti Programbizottság.

A két szervezet az október második csütörtökjén tartott világnap alkalmából hangsúlyozza, hogy a vakság nagyrészt megelőzhető, illetve gyógyítható.

A modern életmód egyik következményeként az előrejelzések szerint 2050-re a világ népességének átlagosan több mint felét érinti majd a rövidlátás.

Közép-Európában 2000-ben a népesség 20,5 százalékánál jelentkezett rövidlátás fénytörési hibával. Ez az arány 2020-ra 34,6 százalékra növekedett, 2050-re pedig várhatóan eléri a 54,1 százalékot. Az előrejelzések szerint a patológiás rövidlátás lesz a visszafordíthatatlan látásromlás és vakság leggyakoribb oka világszerte – ismertették.

A nagyfokú myopia (rövidlátás) legerősebb rizikófaktora a fiatalkor kezdete. Hatéves kor alatt a rövidlátás előfordulása alacsony, hatéves kortól azonban jelentősen emelkedik az előfordulás gyakorisága. A rövidlátás kialakulásának aránya jelenleg a 7-10 éves korosztályban a legnagyobb.

Ugyanakkor a rövidlátó gyerekek látásának romlása a gyermekek csaknem felénél 15 éves korban leáll, 18 éves korra az esetek 78 százalékában, 21 éves korban 90 százalékában stabilizálódik. Bármilyen, a rövidlátás felismerését és/vagy kialakulását kedvezően befolyásoló lépésre tehát ennél a korcsoportnál van jó lehetőség – magyarázták.

A kutatások szerint a szabadtéri tevékenység hiánya az egyik legfontosabb környezeti tényező, amely a rövidlátás kialakulásában szerepet játszhat, továbbá a közeli munkavégzés vagy tanulás – amikor a szemünkkel kifejezetten csak közelre nézünk – időtartama szoros összefüggésben áll a rövidlátás gyorsabb súlyosbodásával.

Ugyancsak rizikófator a számítógép- és okostelefon-használat. Néhány közelmúltbeli tanulmány jelentős kapcsolatot dokumentált a rövidlátás és a digitális képernyő előtt töltött idő között. Ugyancsak ártó tényező a késői lefekvés, elalvás – sorolták.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a közeli tevékenység esetében fontos a 20-30 centiméteres távolság betartása és az, hogy a folyamatos olvasási idő ne haladja meg a 45 percet. Szintén lényegesek a fényviszonyok, a lehető legtöbb természetes megvilágítás.

Forrás: MTI