Messi az év játékosa, Guardiola az év edzője a FIFA-gálán

A férfiaknál Lionel Messit választották az év játékosának, Pep Guardiolát pedig az év edzőjének a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség hétfői, londoni gáláján. A tavalyi év legszebb góljáért járó Puskás-díjat a brazil Guilherme Madruga (Botafogo) vehette át a Novorizontino elleni másodosztályú bajnokin bemutatott ollózásáért.

A Puskás-díjat Ane de Juan Damborena, Puskás Ferenc dédunokája adta át Madrugának.

A tavaly októberben a nyolcadik Aranylabdáját is begyűjtő Lionel Messi az előző szezonban a top öt európai liga gólrekordere lett, 496 találattal. A nyáron az Inter Miamiba szerződő játékos a PSG-vel francia bajnoki címet ünnepelhetett, a szezon végén aztán a Ligue 1 év végi álomcsapatába is bekerült.

A 36 éves argentin – aki ezt az elismerést is nyolcadszor érdemelte ki – a szavazáson ugyanannyi pontot gyűjtött, mint Erling Haaland, a Manchester City norvég válogatott csatára, így a csapatkapitányok voksai döntöttek, ebben az összevetésben pedig Messi volt a jobb. A szűkített háromfős listán a tavaly nyárig a Paris Saint-Germaint erősítő Messi és Haaland mellett Kylian Mbappé, a PSG 2018-ban világbajnok, 2022-ben vb-ezüstérmes francia válogatott támadója szerepelt.

Pep Guardiola az előző szezonban triplázott a Cityvel: megnyerte a Premier League-et, az FA-kupát és a Bajnokok Ligáját is. A spanyol tréner Simone Inzaghit és Luciano Spallettit utasította maga mögé, előbbi a BL-döntőbe menetelt az Internazionaléval és elhódította az Olasz Kupát, utóbbi pedig 33 év elteltével bajnoki címre vezette a Napolit.

A nőknél szintén a friss aranylabdást, a világbajnok spanyol Aitana Bonmatit díjazták az év játékosa elismeréssel.

Az év női edzőjének az angol válogatott szövetségi kapitányát, a címvédő Sarina Wiegmant választották annak köszönhetően, hogy az Európa-bajnok „háromoroszlános” együttes világbajnoki döntőt játszhatott, igaz, azt elvesztette a spanyolokkal szemben.

A tavalyi év legjobb kapusának járó díjat a férfiaknál a brazil Ederson (Manchester City), a nőknél az angol Mary Earps (Manchester United) vehette át.

A férfiaknál az év csapatában dominált a Manchester City, amely a tizenegy játékos közül hatot adott, míg a nőknél hét angol szerepel a 2023-as álomcsapatban.

Az év csapata a férfiaknál:

Thibaut Courtois (belga, Real Madrid) – Kyle Walker (angol, Manchester City), John Stones (angol, Manchester City), Rúben Dias (portugál, Manchester City) – Bernardo Silva (portugál, Manchester City), Kevin De Bruyne (belga, Manchester City), Jude Bellingham (angol, Real Madrid) – Lionel Messi (argentin, PSG/Miami), Erling Haaland (norvég, Manchester City), Kylian Mbappé (francia, PSG), Vinícius Junior (brazil, Real Madrid)

Az év csapata a nőknél:

Mary Earps (angol, Manchester United) – Lucy Bronze (angol, Manchester City), Alex Greenwood (angol, Liverpool), Olga Carmona (spanyol, Real Madrid) – Keira Walsh (angol, Barcelona) – Lauren James (angol, Chelsea), Aitana Bonmati (spanyol, Barcelona), Ella Toone (angol, Manchester United), Alessia Russo (angol, Arsenal) – Sam Kerr (ausztrál, Chelsea), Alex Morgan (amerikai, San Diego Wave)

A végeredmény a szurkolók szavazatai mellett a szövetségi kapitányok, válogatottak csapatkapitányai és újságírók voksai alapján alakult ki.

A másfélórás gálán a Fair Play-díjat a brazil férfi válogatott kapta a rasszizmus elleni harcban végzett tevékenységért. Az elismerést korábbi legendás válogatott játékosok – így többek között Ronaldo, Roberto Carlos és Cafú – vették át.

Különdíjat vett át Marta, a női labdarúgás brazil legendája, akivel kapcsolatban az is elhangzott, hogy a jövő évtől a róla elnevezett díjat kapja a legszebb gólt szerző női futballista.

Az eseményen megemlékeztek a labdarúgás közelmúltban elhunyt három nagy alakjáról, az angol Sir Bobby Charltonról, a brazil Mário Zagallóról és a német Franz Beckenbauerről.

Forrás: m4sport.hu