Legendák Kárpátalján: Mit rejt Munkács várának kútja?

Kárpátalja számos várral büszkélkedhet, vitathatatlan azonban, hogy ezek közül a legismertebb, legnevezetesebb, legszebb a munkácsi vár.
A vár keletkezésének körülményeiről pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de a régészeti kutatások szerint vidéke valószínűleg már a neolit korszakban lakott volt, a bronz és vaskorszakban pedig földvár állt a mai vár helyén.
A múltban a vár hányattatott sorsot élt meg: sokszor került ostrom alá, számos alkalommal cserélt gazdát. Az erődítmény igen kiemelkedő szerepet játszott a vidék XV-XVII. századi történetében. 1395-től kezdődően tulajdonát képezte Korjatovics Tódornak, Hunyadi Jánosnak, Mátyás királynak, Corvin Jánosnak. 1537-ben Miksa király elzálogosította Mágocsi Gáspárnak. Ezt követően a várat előbb II. Lajos, majd Báthory István, később pedig I. Rákóczi György erdélyi fejedelem uralta, akinek halála után özvegye, Lórántffy Zsuzsanna vette gondjaiba a várat. Az ő halála után fia, II. Rákóczi György lett a vár ura, majd 1680-ban fiára, I. Rákóczi Ferencre szállt az örökség.
I. Rákóczi Ferenc halála után Zrínyi Ilona két gyermekével, Ferenccel és Juliannával özvegyen maradt, s az özvegységgel együtt a vár minden gondja is vállára nehezedett. 1682-ben Zrínyi Ilona e vár falai között kötött házasságot Thököly Imrével, aki részt vett a törökök Bécs elleni hadjáratában. Miután Thököly elvesztette a szultán bizalmát s fogságba került, 1685 novemberében az osztrák csapatok Munkács várát kezdték ostromolni. Caprara tábornok felszólította Zrínyi Ilonát a megadásra, ő azonban kitartott, példát mutatva bátorságból és hősiességből. A kimerítő ostrom végül mégis a vár feladására kényszerítette. Ily módon 1688-ban I. Lipót csapatai elfoglalták Munkács várát, Zrínyi Ilonát pedig egy bécsi kolostorba zárták.
1704-ben II. Rákóczi Ferenc ostrommal bevette a várat, ami innentől kezdve a végül vereséggel végződött szabadságharc központjává vált. 1711-ben a vár védői letették a fegyvert, az osztrákok pedig kegyetlen bosszút álltak a felkelőkön.
A munkácsi vár ezen eseményeket követően előbb hadiszertárként, később pedig várbörtönként működött. 1805-ben 88 napig Napóleon elől menekítve a várban volt elrejtve a magyar Szent Korona. 1834-ben egy héten át tűzvész pusztított a várban. Ekkor pusztult el a várkápolna teljes berendezése, valamint ekkor cserélték ki a jellegzetes zsindelytetőt is cserépre. 1848. március 15-e után kinyitották a várbörtön kazamatáit, s szabadon engedték a rabokat.
A hányatott múlt következtében a dicső vár igencsak leromlott állapotba került. Restaurálása a XX. század végén kezdődött meg, s mára javarészt helyreállított, felújított állapotban várja a látogatókat.
A jelentős múltú építmény falait Kárpátalja több nevezetességéhez hasonlóan szóbeszédek, legendák övezik, amelyek javarészt nevének eredetét kutatják. Ám a várhoz kapcsolódó legismertebb legenda mégsem nevéről, hanem a falai között található igen-igen mély kútról szól. Lássuk hát, mi is búvik meg a nagy múltú falak közt:

„A Kárpátok lábánál, a rónaságból kiemelkedő magányos sziklakúpon áll Munkács harci dicsőséggel övezett vára. Korjatovics Tódor herceg alakította át a XIV. század végén. Ő építette a lakótornyot, melyet aztán később „öreg toronynak” neveztek. Az öreg torony alatt egy mély kutat vájatott a sziklába emberfeletti munkával. A herceg azonban el volt keseredve, mert a vájárok már átvájták az egész várhegyet, a csúcsától egészen az aljáig, de víz még mindig nem volt a kútban.
Elkeseredésében a herceg egyszer így kiáltott fel: „Egy zsák aranyat adok annak, aki vizet varázsol a kútba.”
Hirtelen csak elébe toppan egy kis sötét bőrű, mokány emberke.
– Ha jól hallottam, herceg, egy zsák aranyat ígértél annak, aki megcsinálja, hogy legyen a várkútban víz.
– Úgy is van – felelte Tódor herceg.
A kis mokány ember erre a kútba ugrott. A mélyből moraj hallatszott és kéngáz csapott ki, utána pedig megcsillant a víz.
A kis ember kibújt a kútból, s azzal búcsúzott el a hercegtől, hogy másnap eljön a zsák aranyért, addig készítse elő.
Tódor herceg csak most döbbent rá, hogy elhamarkodott ígéretet tett. Honnan vegyen ő most hirtelen annyi temérdek aranyat?
A herceg udvari bolondja látta, hogy gazdája teljesen oda van. Odasompolygott hozzá és megkérdezte:
– Miért vagy annyira elszomorodva, komám?
– Még kérded? Hát honnan vegyem azt a sok aranyat, amit meggondolatlanul megígértem.
– És te kikötötted, milyen nagy legyen az a zsák? Nem? Hát akkor nincs baj! Lökj neki oda egy kis zsákocskát!
A herceg úgy is tett. Amikor a kis emberke másnap eljött az aranyért, odalökött neki egy apró kis zsákocskát.
A kis emberke méltatlankodni kezdett, de a herceg kioktatta, hogy hát az alkuban nem volt meghatározva, milyen nagy lesz a zsák.
Pedig a kis emberke maga volt Belzebub! Dühében, hogy őt, a vén ördögöt, így becsapták, belevetette magát a kútba. Azt mondják, most is lehet hallani néha, amint ott a kút mélyében dühöng…”
(A legenda megtalálható a karpatszallas.net weboldalon.)