Kárpátalján járt Ukrajna egészségügyi minisztere
A napokban munkalátogatáson járt Kárpátalján Viktor Ljasko egészségügyi miniszter – adta hírül az Anonsz Zakarpattya hírportál.
Programja során találkozott a Kárpátaljai Katonai Közigazgatás egészségügyi osztályának vezetőivel, a régió orvosi intézményeinek képviselőivel, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem orvosi karának dékánjával. A megbeszélésen részt vett Mihajlo Laba parlamenti képviselő is.
A találkozó során számos témát megvitattak az orvosi munkavégzés és a betegeknek nyújtott ellátás minősége kapcsán. A téma a gyakornokok díjazása, valamint az egészségügyi dokumentációjuk Egységes Állami Orvosi Nyilvántartásba való felvételének lehetősége volt. Megvitatták, hogyan lehetne ösztönözni a fiatal szakembereket arra, hogy tanulmányaik befejezése után falvakban vállaljanak munkát. Külön szó esett arról is, miképp lehet bevonni az állami és magán fogászati rendelőket a hadseregnek nyújtott ingyenes fogászati szolgáltatásokba.
Megvitatták az egészségügyi ágazat reformjának kérdését, valamint a minisztérium jövőbeli átszervezési terveit az ukrán gazdasági törvénykönyv hatályon kívül helyezése miatt.
Viktor Ljasko hamarosan újra visszatér Kárpátaljára. Tervei között szerepel a helyi kórházak munkájának részletes tanulmányozása, egyeztetés az egészségügyi dolgozókkal, veteránszervezetekkel. Ezzel együtt vidékünk lakóinak véleményére is kíváncsi, szeretné felmérni, mennyire elégedettek a helyiek az orvosi szolgáltatásokkal.
Forrás: Anonsz Zakarpattya
