A kárpátaljai kormányzóhelyettessel találkozott Ferenc Viktória
Jurij Huzinec, a megyei katonai közigazgatás helyettes vezetője a hétvégén ungvári hivatalában fogadta Ferenc Viktória EP-képviselőt. Megbeszélésük középpontjában a régió előtt álló legsürgetőbb kihívások álltak – olvasható a képviselőasszony Facebook-oldalán.
Ferenc Viktória bejegyzésében a következőképpen fogalmaz:
„Kárpátalja határmenti helyzete különleges lehetőséget teremt arra, hogy aktívan bekapcsolódjon az Európai Unió által meghirdetett programokba és pályázatokba. Fontos, hogy ebben a régió sikeres legyen, és a helyi közösségek nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül is érezzék ennek előnyeit.”
Szó esett a kárpátaljai magyar közösség helyzetéről, a magyar nyelv használatának gyakorlati lehetőségeiről az önkormányzatokban és a mindennapi életben. A Fidesz–KDNP kárpátaljai származású európai parlamenti képviselője szerint az anyanyelv szabad használata a magyar közösség megmaradásának kulcsa.
Kiemelt téma volt a háború közvetlen és közvetett áldozatainak ügye is: a katonai sérültek fizikai és mentális rehabilitációja, valamint a gyerekek és nők lelki egészségének megőrzése és helyreállítása.
A környezetvédelem kapcsán felmerült a Kárpátok hágóira kerülő szélerőművek, valamint a Jánosiban korábban EU-s támogatással épült hulladékszelektáló üzem témája. Utóbbi sajnos a mai napig nem kapott működési engedélyt, ami Ferenc Viktória szerint akadályozhatja a régió újabb európai uniós pályázatokon való részvételét.
Megvitatták az ország keleti részéből Kárpátaljára érkező belső menekültek fogadásával és elhelyezésével kapcsolatos kérdéseket is, továbbá egyetértettek a párbeszéd folytatásának fontosságában.
Forrás: Facebook/Ferenc Viktória
