Halálos tűzeset a Beregszászi járásban

Halálos kimenetelű tűzeset történt a Beregszászi járásban, Beregkisfalud (Szilce) településen október 19-én este. A tűzoltók a helyszínen egy 61 éves férfi holttestét találták meg.

A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltségének tájékoztatása szerint a bejelentés október 19-én 21:30-kor érkezett.

A helyszínre kiérkező tűzoltók gyorsan eloltották a tüzet, azonban a ház átvizsgálásakor megtalálták az ingatlan tulajdonosának, az 1964-ben született férfinak a holttestét.

A hivatalos közlés szerint a tűz terjedése kismértékű volt – mindössze két négyzetméteren égett le az ágy és az ablak, ám a következmények tragikusak lettek.

A lángok megfékezésében az ilosvai 15. számú állami tűzoltó- és mentőegység két járműve vett részt.

A tűzeset okait és az anyagi károkat még vizsgálják.

A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy fordítsanak különös figyelmet a fűtőberendezések biztonságos használatára és a tűzvédelmi szabályok betartására, hiszen a hideg időszak beköszöntével nő a lakástüzek kockázata.

Kárpátlja.ma