Hány áldozatot követelt Csernobil?
A mai napig nem lehet teljes pontossággal meghatározni, hogy közvetlen és közvetett módon összesen hány áldozatot követelt a csernobili atomkatasztrófa, ugyanakkor az elmúlt 25 évben számos átfogó tudományos munka készült a csernobili események egészségügyi vonatkozásairól. A legfrissebb kutatási eredmények áttekintésével próbálunk közelebb kerülni az igazsághoz.
A mai napig nem lehet teljes pontossággal meghatározni, hogy közvetlen és közvetett módon összesen hány áldozatot követelt a csernobili atomkatasztrófa, és a halálesetek számát illetően valószínűleg a jövőben sem számíthatunk minden kétséget kizáró, száz százalékosan precíz adatokra. Mindezekkel együtt a katasztrófa óta eltelt 25 évben számos átfogó tudományos munka készült a csernobili események egészségügyi vonatkozásaival kapcsolatban, melyek ha a teljes igazságot nem is fedik, de mindenképpen jó képet adnak a baleset, illetve annak a mai napig érezhető hatásainak mértékéről. Ezen cikkben a legutóbbi évek hivatalos jelentéseinek áttekintésével próbálunk közelebb kerülni az igazsághoz.
Az ENSZ Atomsugárzás Hatásaival Foglalkozó Tudományos Bizottságának (UNSCEAR) legfrissebb, 2011. áprilisi tanulmánya (.pdf) szerint a katasztrófahelyzet felszámolásán dolgozó 510 ezer munkás átlagosan 120 millisievertes (mSv) sugárdózist kapott 1986 és 1990 között. Az egyéni dózisok mértéke 10 és 1000 mSv között volt, 85%-uk a 20–500 mSv közötti tartományba tartozott. A 115 ezer kitelepített lakost 1986 és 2005 között átlagosan 31 mSv, a szennyezett területeken élő 6,4 millió személyt pedig átlagosan 9 mSv többletsugárzás ért a katasztrófából kifolyólag. A három érintett ország (Belarusz, Oroszország és Ukrajna) teljes lakossága átlagosan 1,3 mSv, Európa 500 millió lakója pedig 0,3 mSv mértékű radioaktivitásnak volt kitéve Csernobil által.
Az UNSCEAR jelentése szerint a vizsgált időszakban az érintett személyeket ért háttérsugárzás kb. 50 mSv volt (évi átlagos 2,4mSv-tel számolva), így a szervezet szerint a helyreállításon dolgozókon és a kitelepítetteken kívüli populációkat ért többletdózis „elhanyagolható mértékű” (a jelentés megjegyzi, hogy egy teljes testre kiterjedő CT-vizsgálat 10 mSv-es dózist jelent). Arra vonatkozóan, hogy ezen dózisok konkrétan milyen hosszú távú egészségügyi hatásokkal jártak, illetve hogy pontosan hány haláleset és megbetegedés köthető a csernobili katasztrófához, a mai napig nem tisztázott száz százalékosan.
Likvidátorok
A legpontosabb adatok a balesetet követő hetekben–hónapokban a helyszínen dolgozó munkások, az ún. likvidátorok elhalálozását, illetve az általuk elszenvedett hosszú távú egészségkárosodást illetően láttak napvilágot. Az április 26-án a helyszínen tartózkodó 600 személy (az oda kivezényelt katonák és szakemberek) közül a katasztrófa 25. évfordulója alkalmából Kijevben megrendezett tudományos konferencián prezentált kutatási anyagok (a továbbiakban: Konferencia) szerint a balesetet követően 237 személyen diagnosztizáltak akut sugárbetegséget, melyek közül egy 1989-es retrospektív vizsgálat 134 esetet erősített meg. A sugárfertőzött személyek közül 28-an a katasztrófát követő három hónap során, míg 23-an az azt követő néhány évben életüket vesztették. További 17-en haltak meg azok közül, akiknek a szervezetében a vizsgálatok nem igazolták sugárbetegség jelenlétét. Az UNSCEAR jelentése alapján a sugárfertőzés túlélő személyek teljes felépülése átlagosan több évig is eltartott, számos esetben volt szükség bőrgyógyászati műtétekre és csontvelő-átültetésre, míg a Konferencia szerint 24 érintetten hályogos megbetegedéseket kellett operálni.
A zónát a mai napig felügyelő és „üzemeltető” ukrán Különleges Ügyek Minisztériumának (a továbbiakban: Minisztérium) 2011-es jelentése szerint a szervezet nyilvántartása 314 ezer likvidátort tart számon, akik közül 207 ezren dolgoztak a helyszínen 1986 és 1987 között. A Minisztérium által közreadott adatok alapján a likvidátorok körében a pajzsmirigyrák előfordulása az átlagos érték 5,6-szorosa, míg a női munkások között átlagosan másfélszer annyi emlőrákot diagnosztizáltak, mint a katasztrófa által nem érintett populáción. Az 1986–1987 között a helyszínen dolgozók körében a 2004 és 2007 közötti időszakban összesen 7190 rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak, köztük 299 pajzsmirigyrákos és 226 emlőrákos esetet – ugyanakkor azt nem lehet teljes biztossággal megállapítani, hogy ezen esetek hány százaléka köthető konkrétan Csernobilhoz. Emellett a Konferencia megállapította, hogy a likvidátorok körében a leukémia kockázata is jelentősen megemelkedett, a rizikófaktor mértéke a kutatások szerint megegyezik a Japánra ledobott atombombák túlélőkéivel. A leukémiás esetekre vonatkozóan jelenleg nem áll rendelkezésre konkluzív kutatás, egy amerikai–ukrán vizsgálat eddig 86 esetet erősített meg, ez azonban korántsem tekinthető teljes és pontos adatnak.
A Minisztérium adatai alapján 1988 és 2008 között 67,6%-ról 5,4%-ra csökkent az „egészséges személyek” aránya a likvidátorok körében, ugyanakkor ezen tendencia döntően a nem-rákos megbetegedések drámaian emelkedő számával van összefüggésben. Az 1986–1987-es likvidátorok körében jelentősen megnőtt az emésztési, szív- és érrendszeri, idegrendszeri, izom- és csontrendszeri, valamint a belső elválasztású mirigyeket illető megbetegedések száma. Ugyanígy jelentős emelkedést mutatott a mozgáskorlátozottá váltak aránya is. Ugyanakkor ezen tendencia a Minisztérium szerint nem köthető kizárólag a csernobili katasztrófához, habár azt a jelentés is elismeri, hogy a sugárzásnak nagy szerepe volt a fenti egészségügyi problémák tömeges kialakulásához. A Csernobil Unió elnevezésű, egykori likvidátorokat tömörítő szervezet szerint mára a munkások egytizede vesztette életet és több mint 165 ezren váltak mozgáskorlátozottá.
Csecsemők és gyermekek
A likvidátorok mellett a katasztrófa által leginkább érintett másik csoport a csecsemők és gyermekeké volt. A Konferencia szerint az 1990-es évek elejétől kezdve drámai emelkedést regisztráltak a pajzsmirigyrákos megbetegedéseket illetően a baleset idején – elsősorban szennyezett tejtermékek elfogyasztása következtében – nagymértékű jód-131 dózist kapott gyermekek körében.
Az ENSZ Csernobil Fórumának 2005-ös jelentése több mint 5 ezer esetről szólt, míg későbbi ukrán felmérések 1986 és 2008 között 6 ezer pajzsmirigyrákos megbetegedésről számoltak be a katasztrófa idején 18 év alattiak körében. A Konferencia minden kétséget kizáróan megállapította, hogy egyértelmű összefüggés van a katasztrófa és a pajzsmirigyrákos megbetegedések jelentős elszaporodása között. Az UNSCEAR adatai alapján a pajzsmirigyrák elsősorban az 1976 és 1986 között születetteket, köztük is a lánygyermekeket érintette, ráadásul a körükben a betegség előfordulásának aránya 2005-ig folyamatosan emelkedett, habár a szervezet csak 15 halálos esetről tud. Ugyanakkor az 1986 után születettek körében nem volt kimutatható megnövekedett előfordulás.
A rákos és egyéb fizikai megbetegedések mellett a csernobili katasztrófa által érintett populációban mindhárom fent említett dokumentum szerint kiemelkedően magas a mentális betegségek aránya is. A Konferencia megállapította, hogy a baleset következtében megugrott a depressziós és szorongásos esetek, valamint a poszttraumatikus stressz szindrómák száma a vizsgált csoportokon. A baleset emellett átformálta az érintett területek demográfiai viszonyait is, az elvándorlás, illetve a csökkenő születésszámok következtében ezen régiókban a nemzeti átlagot jelentősen meghaladja a társadalom elöregedése és a népesség fogyása is. Az átlagos ukrán halálozási rátánál jóval nagyobb értékeket mértek a szennyezett területeken élők és a likvidátorok közt, és ettől alig marad el a kitelepített populáció vonatkozó arányszáma.
Statisztikai bizonytalanság
Az UNSCEAR szerint a fent bemutatott, elsősorban a likvidátorokat és a csecsemőket érintő kiemelt kockázatokon kívül nem mutatható ki egyértelműen, hogy a csernobili katasztrófa egyéb, hosszú távú és súlyos egészségkárosító hatásokkal járt volna, különösképp az említett két csoporttól eltérő populációk körében. Ugyanakkor ugyanezen jelentés azt is kiemeli, hogy a gyermekként jód-131-szennyezésnek kitett populációban nem mutatkozik a pajzsmirigyrákos megbetegedés számának csökkenése, sőt ellenkezőleg, azok előfordulásának növekedése figyelhető meg. Azt, hogy a katasztrófa hosszú távon összesen hány halálesethez vezetett és fog vezetni, egyelőre csak matematikai modellekkel lehet felmérni. A rákos megbetegedésekre vonatkozó jóslatokat illetően a legelfogadottabb kutatás tíz évvel a baleset után, 1996-ban készült. Ebben egy nemzetközi kutatócsoport összesen 4 ezer halálos, a csernobili sugárzáshoz köthető rákesetet jósolt a katasztrófa által leginkább érintett 600 ezer fős populációra vonatkozóan, míg további 5 ezer esetet a további 7 millió fős, kevésbé érintett csoportban. Ezen előrejelzést az ENSZ Csernobil Fóruma 2005-ben megerősítette.
2006-ban az Európai Zöld Párt felkérésére két angol kutató az ún. TORCH-jelentésben (The Other Report on Chernobyl: „A másik jelentés Csernobilról” [.pdf]) 30–60 ezer közé tette a Csernobilhez köthető halálesetek jövőbeli, teljes számát, melyek többsége szerinte az érintett három országon kívüli területeken fog bekövetkezni. Ugyanakkor az UNSCEAR szerint ez a becslés komoly hibákat tartalmazott, például azzal számolt, hogy a csernobili kibocsájtás több mint fele az érintett országokon kívülre került, holott valójában csak a sugárzás 23%-a „lépte át” a három ország határát. Ugyanebben az évben az Orvosok Nemzetközi Szervezete a Nukleáris Háború Megelőzéséért (IPPNW) szervezet jelentése (.pdf) több mint 10 ezer pajzsmirigyrákos esetről számolt be és további 50 ezret prognosztizált, valamint Európa-szerte 10 ezer születési rendellenességet és 5 ezer újszülött halálát írta Csernobil számlájára. Szintén 2006-ban az 1996-os jelentés készítői újabb becsléssel álltak elő, mely szerint addigra összesen 5 ezer rákos eset volt Csernobil következménye (a vizsgált területeken bekövetkezett esetek 0,01%-a), továbbá 2065-ig 16 ezer pajzsmirigyrákos és 25 ezer egyéb rákos megbetegedést fog okozni a katasztrófa.
Vitatott alternatívák
A Greenpeace zöldszervezet a 2005-ös ENSZ Fórum megállapításaira adott „válaszjelentésében” 270 ezer pajzsmirigyrákos esetet, továbbá az 1990 és 2004 közötti időszakban összesen 200 ezer halálos megbetegedést kötött Csernobilhez. Ugyanakkor ezen, ötven, nagyrészt kelet-európai tudós által készített anyag a rákos megbetegedések Csernobil előtti arányát hasonlította össze a katasztrófa utáni adatokéival, a növekedést pedig egy az egyben a baleset számlájára írta. Emellett a nem pajzsmirigyrákos megbetegedések becsléséhez Hirosimából és Nagaszakiból származó adatokat használt, melyek azonban nem szolgáltatnak megfelelő tudományos alapot a két esemény, illetve a két érintett populáció jelentősen eltérő mivoltát figyelembe véve. Egy 2007-es, három orosz szakember (köztük a Greenpeace-jelentés egyik szerkesztője) által írt és angol nyelvre 2009-ben lefordított könyv szerint 2004-ig 985 ezren haltak meg Csernobil miatt, ezen munka ugyanakkor nem esett át a tudományos kiadvány publikálása előtt bevettnek számító és elengedhetetlennek tartott szakmai lektoráláson (ún. peer review).
Az oxfordi Radiation Protection Dosimetry folyóirat két szakmai bírálatot jelentetett meg a könyvről, melyek merőben eltérő konklúziókat fogalmaztak meg: míg az egyik döntően pozitívan szólt róla, addig a másik kulcsfontosságú módszertani hibákra hívta fel a figyelmet. A pozitív bírálat, melyet a TORCH-jelentés egyik szerzője jegyez, döntően az egyes ENSZ ügynökségek Csernobillel kapcsolatos munkáinak hiányosságait emelte ki, e vélemény szerint a nemzetközi szervezet nem fektet megfelelő hangsúlyt a kelet-európai kutatások eredményeire, valamint elvet egyes relevánsnak tűnő felméréseket. Ezzel szemben a negatív bírálat szerint a könyvben foglaltakat bizonyító adatok sok esetben pontatlanok, nincs feltüntetve a forrásuk, illetve ellentmondanak egymásnak, továbbá nincs megfelelő módon alátámasztva a felhasznált módszertan helyessége. Emellett a könyv által hivatkozott közel 6 ezer, nagyrészt kevéssé ismert és elismert kutatók által készített forrásmunka pontossága és relevanciája is kérdéses. Mind ezen könyv, mind pedig a fent említett Greenpeace jelentés legtöbbet kritizált pontja, hogy gyakorlatilag minden, a rákos esetek előfordulását illetően bekövetkezett statisztikai változást Csernobil számlájára írnak, más faktorokat azonban nem vesznek figyelembe. Ez különösen a leginkább érintett területekről távol eső régiók vizsgálatát illetően vet fel problémákat, a 2007-es könyv szerint például csak Észak-Amerikában 170 ezren haltak meg Csernobil következtében, ezen állítást azonban igen nehéz tudományosan bizonyítani.
Amint azt az UNSCEAR jelentése kiemeli, jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő, bizonyító erejű tudományos eredmény a 100 mSv-nél alacsonyabb sugárdózis rákkeltő hatásairól. Ebből következőleg az UNSCEAR és az Egészségügyi Világszervezet kutatásai nem vizsgálták a csak kismértékű dózist kapott populációkat, mivel ezen szervezetek szerint a kérdés tudományos megalapozatlanságból kifolyólag az „spekulációnak” minősült volna. A jelentés azt is hozzáteszi, hogy nincs olyan különleges ismertetőjele a radioaktivitás által okozott ráknak, amely megkülönböztethetővé tenné azt az egyéb okokból kialakult rákos megbetegedésektől; illetve hogy a felhasznált matematikai modellek számottevő statisztikai bizonytalanságot mutatnak. Mindezek fényében valószínűleg sosem derül ki, hogy pontosan hányan haltak meg Csernobil következtében, illetve hogy hány súlyos, de nem-halálos megbetegedésért felelős a katasztrófa. Mindenesetre a tudományos szféra túlnyomó többsége az UNSCEAR jelentésében foglaltakat tartja mérvadónak, a többi szervezet által publikált tanulmányok megállapításait pedig elutasítja.