Halálos baleset miatt lezárták a Kijev–Csap autóutat

Súlyos, halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Lemberg megyében, amely miatt teljesen lezárták a Kijev–Csap (M–06) nemzetközi jelentőségű főút érintett szakaszát.

Az eset a Dubljani településen történt, ahol két személygépkocsi ütközött össze. Az ütközést követően az egyik jármű kigyulladt, majd felrobbant.

A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset következtében egy személy életét vesztette, többen megsérültek. A hatóságok jelenleg is dolgoznak a baleset körülményeinek tisztázásán.

A forgalmat a helyszínen teljes mértékben lezárták. A rendőrség kerülőútvonalakat jelölt ki, amelyek Szoroki-Lvivszki, Murovane és Jampil településeken keresztül vezetnek.

A hatóságok arra kérik a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek, és lehetőség szerint kerüljék el az érintett útszakaszt.

Kárpátalja.ma