Agyonverte szomszédját egy gyertyánligeti férfi

A rahói járási rendőröknek sikerült őrizetbe venniük azt a férfit, akit szomszédjának megölésével gyanúsítanak – áll a hatóságok közleményében.

Gyertyánliget (Kobilecka Poljana) község kistérségi elöljárója március 21-én felhívta a rendőrséget, és arról számolt be, hogy az egyik helyi lakos házánál tartózkodik.

Az önkormányzat vezetője az ablakon keresztül a földön fekvő háztulajdonost látta, aki nem mutatott életjeleket. Az elöljáró aggódva kereste fel a férfit, mert napok óta nem látták a faluban.

A Rahói Járási Rendőrkapitányság munkatársai a helyszínre érkezve a ház 64 éves tulajdonosát holtan találták, testén erőszakos halálra utaló jeleket fedeztek fel. A helyiségben alkoholfogyasztás és dulakodás nyomaira bukkantak.

Mint kiderült, az áldozatot március 19-én este meglátogatta 52 éves szomszédja. Italozás közben vitatkozni kezdtek, ami végül verekedéssé fajult. Az elkövető számos ütést és rúgást mért a házigazdára, aki a sérülésekbe belehalt. Felmérve tettének következményeit a támadó elhagyta a házat, és az ajtót kulcsra zárva elmenekült.

A gyanúsítottat, akinek már korábban is volt dolga a törvénnyel, a rendőrök a településhez közeli erdőben találták meg. Az előzetes letartóztatásba került férfire halált okozó súlyos testi sértés miatt indított tárgyalás vár.

Kárpátalja.ma