Magyarok kenyere Kárpátalján – 2014
Korinek László pécsi jogászprofesszor 2011-ben hirdette meg a Magyarok kenyereprogramot, amelyhez azóta Magyarország minden megyéjéből és a határon túlra szakadt régiók mindegyikéből csatlakoztak felajánlók, akik évről évre búzával járulnak hozzá a program sikeréhez. A nemzeti összetartozást és a szolidaritást jelképező kezdeményezéshez az első évben 9 tonna, 2012-ben 20 tonna, tavaly pedig már 100 tonna búzát sikerült összegyűjteni. Idén a felajánlott mennyiség a kárpátaljai szervezetek, vállalkozók és magángazdák 5,3 tonnás felajánlásával együtt, már meghaladta a 175 tonnát.
Kárpátalját idén az a megtiszteltetés érte, hogy az ugocsai Verbőc adhatja az augusztus 20-i magyarok kenyeréhez a kovászt, ráadásul az összegyűjtött és összeöntött búzából készülő liszt nagy részéből ezúttal nemcsak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, hanem a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon lakóinak kenyérszükségletét is fedezni szeretnék.
A búzát ünnepélyesen augusztus 17-én a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban öntik össze, az itt előállított lisztből sütik az állami ünnepre szánt, a Szent Jobb-körmeneten megáldandó kenyeret. Szintén ebből az alapanyagból készül a Páva Zsolt pécsi polgármester és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által a pécsi Magyarok Kenyere ünnepen felszelendő kenyér, továbbá az a több ezer cipó is, amelyet a Pécsi Jótékony Nőegylet árul augusztus 20-án, hogy a befolyt összegből rászoruló gyermekek étkeztetését segíthesse.
A nagy Kárpát-medencei összeöntést megelőzően a kárpátaljai felajánlók a program egyik kedvezményezettjének, a Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Gyermekotthonnak a területén gyűltek össze, ahol meghitt ünnepség keretében jelképesen összeöntötték az általuk felajánlott búza egy részét egy nagy dézsába. Az ünnepséget mások mellett megtisztelte jelenlétével az ötletgazda Korinek László professzor és felesége, Korinekné Hámori Beáta.

Őr Hidi László, a szervezést magára vállaló „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke elmondta: „A mi nemzedékünknek, de az előttünk valóknak és nagyvalószínűséggel az utánunk következőknek is örök fájdalma volt és lesz, amikor azt mondják, hogy ne így beszélj, mert ukrán kenyeret eszel, és ide tetszőlegesen be lehet helyettesíteni a románt, a szerbet vagy a szlovákot és így tovább. Ha többen vagyunk, ki szoktuk magunkat húzni, és büszkén visszanézünk. Ha kevesebben vagyunk, meg azt szoktuk mormogni: Nem eszünk semmilyen ukrán kenyeret, hanem azt a kenyeret esszük, amit két kezünkkel és arcunk verítékével megkeresünk.” A program kapcsán elmondta, hogy tavaly részt vettek a mohácsi ünnepségen a KMKSZ mezőgazdasággal foglalkozó szervezeteként, és idén Korinek professzor úrral egyeztetve megszervezték az adományok begyűjtését és annak eljuttatását. Annak ellenére, hogy csak szimbolikus adományokat kértek a kárpátaljai felajánlóktól, 5,3 tonna búza gyűlt össze idáig.

Farkasné Bőcs Judit ungvári magyar konzul dicséretesnek nevezte az összefogást: „Köszönet illeti mindazokat, akik fontosnak tartották a nemzethez tartozás kinyilvánítását oly módon, hogy a szülőföldjükön termett búzából bőkezűen adományoztak a Magyarok kenyere programhoz. Ennek a szolidaritási akciónak az áldása többek között az, hogy az ebből a különleges lisztből sütött kenyér most a nagydobronyi árvák és rászoruló gyermekek javát is fogja szolgálni…”

A gazdák sorban egymás után öntöttek egy keveset a felajánlott búzájukból egy nagy dézsába, közben a Borzsavári Népi Együttes népdalokkal szórakoztatta a közönséget.

A felajánlók egyetértettek abban, hogy jó helyre megy az adományuk, és nem hagyják ki jövőre sem az adakozás lehetőségét.
