Magyar feltalálók: Vágó Pál és a repülőgép-stabilizátor

Sorozatunkban eddig bemutatott magyar feltalálók közül többeknek a repülés technikai fejlődéséhez volt köze. És mi tagadás, tudósaink rengeteget tettek e tudományág előrehaladásáért. Kisebb-nagyobb alkatrészek, szerkezetek révén tökéletesítették a repülést, mindig hozzáadva valamit a tudományág ismert tételeihez, gyarapítva ezzel is nagy neveink sorát.

A repülés történetében az 1900-as évek elején találkozunk Vágó Pál nevével, aki megoldotta azt a kérdést, hogy hogyan maradjon meg vízszintesen a gép a levegőben.
Egykor a pilóták csak nappal és kimondottan jó időben szálltak fel a gépekkel. Az éjszakai repülésre szinte egyáltalán nem vállalkozott senki. De nem is igen volt rá igény. Ma ez másképp van. A fejlett műszerekkel bármilyen rossz látási viszonyok mellett, akár sötétségben is biztonságosan repülnek a gépek bármilyen hosszú távon. Ennek egyik nélkülözhetetlen eszköze a giroszkópos műhorizont, ami azt a célt szolgálja, hogy bármelyik pillanatban megmutassa a repülőgép bedöntési, emelkedési és süllyedési szögét. Ez a szerkezet a megfelelő műszerekkel egyetemben képes folyamatosan biztosítani a gép iránystabilitását. Vagyis külső ráhatás nélkül önmaga tartja a kívánt magasságot és irányt. A nélkülözhetetlen találmány nem újkeltű.
Vágó Pál, az említett stabilizátor vagy a Fliegerhorizont feltalálója 1889-ben született Budapesten, egy erdélyi nemesi családban. Középiskoláit a pesti piaristáknál végezte, majd a Királyi József Műegyetem hallgatója lett. Itt meghatározó volt számára, hogy az akkor már világhírű Bánki Donát irányítása alatt kutathatott. Így került közel a repülőgépek stabilizátorainak kérdésköréhez. A professzor meglátásai helyénvalóak voltak, ám az általa alkotott szerkezet mégsem állta meg a helyét. Ekkor jött a tanítvány, Vágó Pál, aki saját elgondolásai szerint alkotta újra a meglévő szerkezetet.
„Egy olyan szerkezetet szeretett volna létrehozni, amely minden esetben mutatja a megfelelő repülési szögtől való eltérést, és nem a pilótának kell korrigálnia a széllökések, légörvények okozta eltéréseket. Vágó azt szerette volna, hogy a helyes irány jelzése mellett szerkezete azonnal önmaga korrigálná az eltéréseket” – írja Köteles Viktória 88 magyar találmány című könyvében.
Vágó Pál 1912-ben szerkesztette meg giroszkópos stabilizátorát, mely alkalmas volt a fenti problémák megoldására. A fiatal mérnök abból indult ki, hogy a szimmetriatengelye körül nagy sebességgel forgó pörgettyű – giroszkóp – forgási síkját minden esetben megtartja, s a rá gyakorolt külső erőhatásra meghatározott mozgás kíséretében nyomatékhatással reagál. Ennek alapján álmodta meg műhorizontját, melynek segítségével a gép stabil repülésre volt képes.
A szerkezetben szakmai szemmel semmi kivetnivalót nem találtak. Tökéletesen megfelelt a vele szemben támasztott követelményeknek. Ennek ellenére mégsem talált kedvező fogadtatásra az osztrák katonai körökben. A rövid távú és csak nappal végzett repülőutak során nem tartották fontosnak a műszer beépítését, mely mellesleg súlytöbblettel, na és persze plusz költségekkel is járt. Alkalmazására csak az I. világháború után került sor.
Hasonló megoldásokon több szakember is dolgozott az 1900-as évek elején. De a gyakorlatban is működő szerkezetet csak Vágó Pálnak sikerült alkotnia. Noha a szakirodalom néha megfeledkezik e jelentős lépésről, nekünk tudnunk kell, hogy igen nagy jelentősége volt a repülés történetében.

Gál Adél
Kárpátalja.ma