Komoly- és könnyűzenei koprodukció Munkácson

Csaknem háromszázan látogattak el Munkács városában arra a rendhagyó, komoly- és könnyűzenét egyaránt felvonultató koncertre, amelyet a helyi művészeti iskola udvarán rendeztek.

Az alkalmon fellépett a Szerhij Dobos vezette vonószenekar, a DoMa trió, valamint Martin Kelman. Bár a közönség a műsorszámok mindegyikét ovációval fogadta, a legnagyobb sikert mégis az idén februárban elhunyt Andrij Kuzmenko (Szkrjabin) Régi fényképek című műve aratta, amelyet a vonószenekar a DoMa formációval közösen adott elő.

Denisz Szoboly, az Ifjúsági Kezdeményezések Kárpátalján nevet viselő civil szervezet képviselője, a koncert társszervezője elmondta, hogy nemsokára a munkácsi várban lesz hasonló rendezvény, amelynek részleteiről a hamarosan tájékoztatják a nyilvánosságot.

Kárpátalja.ma