Újraindul a Kijev–Kőrösmező vonatjárat
Jegyeket online vagy a vasútállomásokon igényelhetnek.
Jegyeket online vagy a vasútállomásokon igényelhetnek.
Ugyanakkor még mindig 3,7-szer drágább, mint 2021 ugyanezen időszakában volt.
A balesetben egy ember életét vesztette.
Az ügyben eljárás indult.
Több ukrán várost ért rakétatámadás augusztus 2-án.
Év végéig 10-15%-kal emelkedik az élelmiszer ára Ukrajnában.
Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal helyettes vezetője adott tájékoztatást.
Amennyiben időben megérkezik a villanyóra állása a szolgáltatóhoz, úgy a számlák is pontosan érkeznek – hangsúlyozta ki a Zakarpattyaoblenergo.
Az ukrán felhasználók is még érdekesebbé tehetik történeteiket.
Volodimir Zelenszkij utasította Denisz Smihal miniszterelnököt, hogy az ukrán törvényeknek megfelelően találjanak megoldást erre a kérdésre.
End of content
End of content