Ezeket együk februárban
Télen nem könnyű friss zöldséghez, gyümölcshöz jutni, pedig a szervezetünknek nagy szüksége van ezekre a remek tápanyagforrásokra. A legjobb, ha helyi őstermelőktől vásárolunk, mert így a
Télen nem könnyű friss zöldséghez, gyümölcshöz jutni, pedig a szervezetünknek nagy szüksége van ezekre a remek tápanyagforrásokra. A legjobb, ha helyi őstermelőktől vásárolunk, mert így a
A határon túli kultúráé lesz a főszerep csütörtöktől szombatig a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol ismét megrendezik a Határtalan napokat, amelyen a színház, a zene, a képzőművészet és az irodalom mellett idén a film és a tánc is képviselteti magát. A rendezvénysorozat vendége Beregszász lesz.
Olyan megoldást szeretne az Európai Bizottság a nemzeti kisebbségeket érintő vitatott ukrán jogszabályok tekintetében, amely számukra is elfogadható – jelentette ki Várhelyi Olivér bővítési ügyekért
A magyarhoz hasonlóan az orosz kötöttfogású válogatott is két döntőben volt érdekelt, és mindkettőt
Tíz produkció látható A Dal 2020 szombati harmadik műsorában a Duna Televízióban és a Duna World csatornán. A három válogatóból tizennyolc dal jut a két elődöntőbe, ezekből nyolc előadó kerül a március
Egy 49 éves nő leszúrta 61 éves férjét február 10-én éjszaka Munkácson – adta hírül a mukachevo.net internetes hírportál.
Kijev ellenzi a csapatok szétválasztását a Donyec-medencei frontvonal teljes hosszán, mert ez ellentétes a minszki megállapodásokkal, és nem szavatolja a térség biztonságát – jelentette ki Andrij Zahorodnyuk
A kárpátaljai gasztronómiáról szóló Kárpátaljai Gasztrokalauz ukrán nyelvű változatát mutatták be a Magyar Konyha Hete keretein belül a szürtei Italia Snack & Pizza étteremben február 6-án.
Az eset február 5-én történt – adta hírül a pmg.ua internetes hírportál.
Lövöldözésről érkezett bejelentés a munkácsi rendőrségre február 7-én a délelőtti órákban – adta hírül a mukachevo.net internetes hírportál.
End of content
End of content