Limuzinnal érkezett Zelenszkij Ungvárra
A magánrepülő, amellyel érkezett, üresen tért vissza Ukrajnába.
A magánrepülő, amellyel érkezett, üresen tért vissza Ukrajnába.
A Kultúrkúria helyet ad a főiskola által alapított Tulipán Tanoda magyar népzenei és népművészeti iskolának, valamint a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet kulturális rendezvényeinek, kézműves foglalkozásainak, borkóstolóinak, valamint gasztrokulturális eseményeinek. Az Egán Ede Szakképzési Centrum és a főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének egyik gyakorlóhelye is lesz.
Elsőként Dmitro Kulebával találkozik majd Ungváron, azután a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévét nyitják meg.
A 19 éves lány robogóval áthajtott a szembe sávba, majd egy Vоlkswagen Golf típusú gépjárműnek ütközött.
Előzetes információk alapján a tüzet rövidzárlat okozta.
Az áldozat elmondta, hogy a Muzsalyi úton négy férfi, köztük egy nő odament hozzá, megverték, ellopták táskáját, személy iratait és pénzét, majd a VAZ 21014-es típusú járművében is kárt tettek.
Egy Ford Mondeo típusú jármű sofőrje elvesztette az irányítást a járműve felett, majd betonoszlopnak ütközött.
Üveges sör, kvász, limonádé és egyéb rágcsálnivalók is kaphatóak a nem mindennapi helyen.
Roman Abramovszkij külön kiemelte, hogy a Tisza kárpátaljai szakaszára is nagy gondot fordítanak. A folyót a tekeházai (Tekovo) szakaszán takarítják majd. A tervek szerint itt maga a környezetvédelmi miniszter is csatlakozik.
2013-ban az Európai Unió 2 millió 360 ezer eurót különített el az ungvári határátkelő felújítására a tervezett 4 millióból.
End of content
End of content