Ukrajna 17. a terrorizmus hatását tekintve
Ukrajna a 17. helyet foglalja el a világon a terrorizmusnak az ország életére gyakorolt hatását tekintve, a tavalyi esztendőhöz képest azonban számottevően javult a helyzet – írja a Deutsche Welle (DW).
Ukrajna a 17. helyet foglalja el a világon a terrorizmusnak az ország életére gyakorolt hatását tekintve, a tavalyi esztendőhöz képest azonban számottevően javult a helyzet – írja a Deutsche Welle (DW).
Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon egyeztetett a kelet-ukrajnai szakadár „köztársaságok” vezetőivel a konfliktus során ejtett foglyok cseréjére vonatkozó ukrán javaslatról, amit támogatásáról biztosított – közölte szerda éjjel Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Hosszú Katinka 100 méter vegyesen nyert, 200 méter háton pedig harmadik lett a rövidpályás úszó világkupa-sorozat tokiói állomásának második napján. Szerdán rajta kívül még három magyar szerzett érmet.
Ti nem akartok semmi rosszat, Isten a tanútok reá.
Az Országgyűlés 2015-ben a határon túli magyarság iránt viselt – az alaptörvényben is rögzített – felelősségnek megfelelve november 15-ét a magyar szórvány napjává nyilvánította. Ezen a napon született és halt meg Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem.
Szép számú nézőközönség előtt vasárnap került megrendezésre a beregszászi járási labdarúgás idei utolsó tétmérkőzése a járási Szuperkupáért. A beregszászi Barátság stadionban sorra került ütközetben a bajnok és idei téli
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete diákjainak szerveztek élő történelemórát november 14-én.
Szombaton a Nevetlenfalu–Halmi határátkelőn a Munkácsi Határőrosztag munkatársait 200 euróval akarta megvesztegetni egy szerb állampolgár.
November 13-án hajnalban Nagyszőlős egyik utcáján elgázoltak egy gyalogost. A sofőr eltűnt a helyszínről. Az esetet az egészségügyi dolgozók jelentették a hatóságoknak.
A szaunázás nemcsak kellemes wellness-szolgáltatás, de egészséges is. Kutatások igazolták, hogy a rendszeresen szaunázók védettebben bizonyos légzőszervi megbetegedésekkel és szívbetegségekkel szemben.
End of content
End of content