Tojás: ezért kell naponta enni
Jelentősen csökken a szív- és érrendszeri megbetegedések, és a stroke kialakulásának a kockázata azoknál, akik minden nap fogyasztanak tojást.
Jelentősen csökken a szív- és érrendszeri megbetegedések, és a stroke kialakulásának a kockázata azoknál, akik minden nap fogyasztanak tojást.
Nyolcvanöt évesen elhunyt Philip Roth, a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb alakja.
Napok óta egyre súlyosbodik a helyzet a Donyec-medencei fegyveres konfliktus övezetében, főként a szakadár területen, Donyeck és Luhanszk között nagyjából félúton fekvő, stratégiai fontosságú Horlivka városának környékén folynak súlyos tűzharcok, aminek következtében a hivatalos kijevi jelentés szerint két ukrán katona esett el és kilenc sebesült meg az elmúlt napban, a támadók közül pedig 15 fegyverest…
Hat év szabadságvesztésre ítélte a nyugat-ukrajnai Voliny megye illetékes járási bírósága Grégoire Moutaux francia állampolgárt, akit két éve fogak el Ukrajnában, és a hatóságok azzal gyanúsították meg, hogy terrorcselekményeket készült végrehajtani Franciaországban az ott zajló labdarúgó Európa-bajnokság idején – értesült hétfőn az UNN ukrán hírügynökség az Ukrán Biztonsági Szolgálattól (SZBU).
Oly egyszerű ez: ha elvesztelek – belepusztulok. Bármi lesz veled:
A Tiszta Kárpátalja elnevezésű program keretében pünkösdre készülve a KMKSZ Nagyberegi Alapszervezete és a községi tanács közös nagytakarítást szervezett május 19-én a helyi temetőben.
tökéletlenségem csokrai bánthatóságom ágai
Az ukrán–román határátkelőhelyen keresztül Bulgáriából Fehéroroszországba akart eljutni egy Scania márkájú tehergépjármű – adta hírül május 16-án a mukachevo.net hírportál.
A rutinos Kiss Szofi mellett Rényi Luca és Szabó Veronka indul egyéniben a műúszó Budapest Open világkupán, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek a Duna Arénában.
A mák kedvelt sütemény-alapanyag hazánkban, amely mindenki számára könnyen és olcsón elérhető. Azt viszont kevesen tudják, hogy az apró, fekete magocskák nagyon egészségesek is.
End of content
End of content