Dsida Jenő: Kacagsz
Olyan vidáman, édesen kacagsz, Mint ezüst csengő, csilingelve, halkan!… És hallatára idebenn
Olyan vidáman, édesen kacagsz, Mint ezüst csengő, csilingelve, halkan!… És hallatára idebenn
Egy évvel meghosszabbította Donald Trump amerikai elnök pénteken aláírt rendeletében a Krím-félsziget 2014-es bekebelezése, illetve az Ukrajnában harcoló kormányellenes lázadók feltételezett támogatása miatt Oroszország ellen elrendelt szankciós intézkedéseket – közölte a Fehér Ház sajtóosztálya.
A közjegyzők elmondása szerint a biometrikus személyi igazolvány nem szolgál számukra teljes körű információval munkájuk során, és nem tudják ellenőrizni, hogy az azon lévő adatok megfelelnek-e a demográfiai nyilvántartásban szereplő információknak – olvashatjuk a Novini Zakarpattya hírportál március 1-i bejegyzésében.
Először lépett színpadra Kárpátalján Magyarország egyik vezető jazz-zenekara, a Sárik Péter Trió. A Magyarország Beregszászi Konzulátusa, valamint a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet rendezésében megvalósuló koncertnek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont március1-én. Az esemény Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával valósult meg.
Elkeserítő az Ukrajnában élő uniós kisebbségek szerzett jogainak folyamatos szűkítése, amelynek keretében a magyarokat jogfosztott, harmadrangú állampolgárokká akarják tenni saját szülőföldjükön – hangsúlyozta pénteken Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti képviselő.
Az ukrán kormány két nacionalista célt tűzött ki maga elé: az egyik, hogy a kisebbségek ne tanulhassanak, a másik, hogy ne beszélhessenek a saját nyelvükön – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A magyar kormány nem hagyhatja, hogy akár csak egyetlen magyart is megfélemlítsenek Kárpátalján – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházát ért támadás ügyében.
Akár három helyszínnel is bővülhet a Forma–1-es versenynaptár 2019-ben. Egy második amerikai helyszín mellett Vietnám is várja az FIA szakembereit pályája megtekintésére.
On behalf of the Transcarpathian Hungarian Pedagogical Association we address all responsible persons, authorities, organizations that are involved and / or are interested in implementing the rights of citizens to education, ensuring equal possibilities for obtaining educational services at all levels. We consider it necessary to emphasize that the
Szeretnék indián lenni egy évre, szeretnék házakat festeni kékre. Szeretnék éjszaka úszni egy tóban, szeretnék hinni az örökké szóban.
End of content
End of content