Kalapács alá kerül az eredeti Micimackó-térkép
Árverésre bocsátják a Micimackó első kiadásának Százholdas pagonyt ábrázoló eredeti térképét júliusban Londonban. A térkép az előzetes becslések szerint akár 150 ezer fontért is elkelhet.
Árverésre bocsátják a Micimackó első kiadásának Százholdas pagonyt ábrázoló eredeti térképét júliusban Londonban. A térkép az előzetes becslések szerint akár 150 ezer fontért is elkelhet.
A C-vitamin kell a kollagén-, a karnitin- és az aminosavtermeléshez, a szövetek regenerálódásához, az érfalak szilárdságához, a csontok, fogak egészségéhez. Ha nincs belőle elég a szervezetünkben, annak az alábbi tünetei lehetnek.
Tehetség határok nélkül címmel rendeztek gálaműsort pénteken a Nemzeti Színházban; a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó esemény programjában határon túlról érkező, hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok produkciói is helyet kaptak.
„Szeretném a lányomnak ajándékozni a tulajdonomban lévő földrészleget, ám a földhivatalban azt mondták, hogy ez nem lehetséges a föld előzetes normatív értékbecslése nélkül. Igaz ez? Én úgy tudom, hogy a földtörvény szerint szakértői értékbecslést kell végeztetnünk. Miért követelnek mást a hivatalban? Netán létezik olyan törvény, amely másként rendelkezik?”
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: „a több állam
Nevessünk! – Szenvedtünk már érte.
A Duna Aszfalt 19 millió forinttal segíti a Kárpátaljai Szövetség hadiárváknak és művészeti iskolás gyerekeknek szervezett rehabiltációs és alkotótáborát. A 250 résztvevő ellátását fedező támogatást jelképező csekket pénteken adták át Balatonföldváron, a tábor helyszínén.
Szijjártó Péter amerikai kollégájával, Mike Pompeóval folytatott megbeszélést szerdán Washingtonban.
Önként felfedte kilétét Arkagyij Babcsenko Kijevben élő orosz ellenzéki újságíró „bérgyilkosa” csütörtökön saját Facebook-oldalán.
A legtöbben ismerik a közmondást: „Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek!” A népi bölcsesség azt jelenti, hogy nem mindenkinek vannak azonos jogai és lehetőségei, bizonyos emberek (rendszerint a hatalmasok) megtehetnek egyes dolgokat, míg mások (az egyszerű kisemberek) nem.
End of content
End of content