Moszkva 2020 után dönt az európai tranzit gázvezeték nyomvonaláról
Oroszország 2020 után választ majd olyan nyomvonalat az európai tranzit gázvezeték számára
Oroszország 2020 után választ majd olyan nyomvonalat az európai tranzit gázvezeték számára
Kijev elküldi az Európa Tanácsnak (ET) szakértői véleményezésre a parlament által megszavazott oktatási törvényt, hogy a szervezet vizsgálja meg, sért-e nemzeti kisebbségi jogokat a jogszabály – jelentette be Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter pénteken sajtótájékoztatóján, amelyet azután tartott, hogy a külügyi és az oktatási tárca tisztségviselői tájékoztatást adtak a jogszabályról európai uniós országok, köztük Magyarország…
Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott együttműködési program negyedik felülvizsgálatának
A munkácsi városi rendőrség a járőrszolgálat közreműködésével rendszeresen felszabadítja a buszmegállókat az ott parkoló járművektől – olvashatjuk a pmg.ua hírportálon.
Hét év múlva, 2024-ben Párizs, majd négy esztendővel később, 2028-ban Los Angeles rendezheti a nyári ötkarikás játékokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdai döntése nyomán.
A bíróval együtt előállították a munkácsi városi nyugdíjalap jogi osztályának vezetőjét is – jelentette az esetről hétfőn beszámoló mukachevo.net. A Kárpátalja Megyei Ügyészség tájékoztatása szerint a bíró és társa az afganisztáni veteránok kárpátaljai szervezetének egyik tagjától követelték a szóban forgó összeget, hogy a felperes veterán javára döntsenek abban a perben, melyben az utóbbi a veteránszövetség…
Néhány héten belül drágulhat a kenyér Kárpátalján – adta hírül a Holosz Karpat hírportál szeptember 13-án.
Rangadókkal, sok egyoldalú meccsel és szerencsére rengeteg góllal kezdődött a labdarúgó Bajnokok Ligája idei csoportköre.
Gyermekkori késő őszi esték emlékét idézi a konyhát betöltő sütőtök illata. A cikkekre vágott, dércsípte termés a sütőben sül készre. Ismerős Önnek is ez a kép?
A Felix Promotion cirkálósúlyú magyar-bajnok ökölvívóját, Darmos Józsefet választották az „Év Sportolójának” Kiskunmajsán, abban a városban, ahol a versenyző született.
End of content
End of content