Szép Ernő: Könyv
Nincs könyv olyan drága, Hogy olcsó ne lenne, Annyi, annyi kincs van benne.
Nincs könyv olyan drága, Hogy olcsó ne lenne, Annyi, annyi kincs van benne.
Az AS Roma ugyan 4–2-re legyőzte a Liverpoolt, de a csoda elmaradt a visszavágón: hazai 5–2-es sikerének köszönhetően összesítésben 7–6-ra az angol együttes nyerte a Bajnokok Ligája második elődöntőjét és jutott be a fináléba, ahol a Real Madrid lesz az ellenfele.
Két díjat nyert A Viszkis című alkotás a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján Belgiumban: Antal Nimród filmje a szakmai és az ifjúsági zsűri elismerését is megkapta.
Mit tanácsos enni, hogy újra formába lendüljünk? Összegyűjtöttünk néhány hasznos alapanyagot.
Hatodik alkalommal rendezik meg jövő kedden a technikai sportok Nagy Futam elnevezésű eseményét, amelynek során Budapest belvárosában tartanak bemutatót az autó- és motorsport hazai és külföldi kiválóságai.
A magyar női és férfi válogatott is szeretné felülmúlni az előző tornán elért helyezését a svédországi Halmstadban vasárnap kezdődő és jövő vasárnapig tartó asztalitenisz csapat-világbajnokságon.
Bolondos egy hónap április hónapja, hol kalap a fején, hol báránybőr sapka.
A NATO fokozni fogja szerepvállalását az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben, elsősorban a kiképzés terén – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Jens Stoltenberggel, az észak-atlanti szövetség főtitkárával tárgyalt csütörtökön Brüsszelben.
Egy hét-nyolc éves fiú épségben megmaradt csontvázát ásták ki a dél-olaszországi Pompejiben, amelyet a Vezúv 79-es kitörése semmisített meg a város számos lakosával együtt.
A málnalevélteában számos antioxidáns és egyéb jótékony hatású összetevő található, amelynek gyulladáscsökkentő, antibakteriális, vízhajtó és ellazító hatása van. Éppen ezért számos módon előnyösen hat a gyermeket váró nők szervezetére.
End of content
End of content