Nógrádi: Kurz közeledni fog a V4-ekhez
Sebastian Kurz történelmi választási győzelme tartja lázban Európát, ugyanakkor még számos nyitott kérdés van,
Sebastian Kurz történelmi választási győzelme tartja lázban Európát, ugyanakkor még számos nyitott kérdés van,
Magyarország továbbra is kész a folyamatos, komoly gazdasági együttműködésre Ukrajnával, ha az stabil, bizalmi
A Beregszászi járást és Beregszászt kiszolgáló állami állategészségügyi laboratórium tervezett megszüntetéséről
A rendezvény történetében először egy közel-keleti ország látja vendégül a Bajnokok Tornáját.
Kijev azon lesz, hogy az új oktatási törvény ne sértse az Ukrajnában élő román közösség jogát az anyanyelvű
Megyénk egészségügyi intézményeiben a múlt hét folyamán 3203 beteget vettek nyilvántartásba akut légúti
A visegrádi országok (V4) szerint fontos támogatni azokat a kezdeményezéseket az Európai Unión belül, amelyek az
Érdekes eredményeket hozott az utolsó előtti, 17. forduló a beregszászi járási labdarúgó-bajnokságban, hiszen a
Vasárnap az ungvári járási Tiszaásványban harmadik alkalommal rendeztek hagyományőrző napot. A falu
„Az a nemzet, mely nem ápolja hagyományait, elvész” – ezzel a mondattal köszöntötte az egybegyűlteket Mátyus
End of content
End of content