Author: File József

  • Láthatósági mellényeket adtak át az ungvári 6. számú iskola tanulóinak

    Jurij Marcenyisin, a Kárpátalja megyei járőrszolgálat főparancsnoka és Kuti László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja száz darab láthatósági mellényt adott át az Ungvári 6. Számú Grendzsa-Donszkij Középiskola 3–4. osztályos tanulóinak március 20-án – tudatta Magyarország Ungvári Főkonzulátusa hivatalos facebook oldalán.

  • Nyolc milliomos él Kárpátalján

    Megyénk lakosai idén mintegy 153,8 millió hrivnya jövedelemről tettek bevallást az ukrán adóhivatal kárpátaljai kirendeltségébe – adta hírül március 21-én a pmg.ua hírportál.

  • Hivatalos a szlovén kormányfő lemondása

    A helyi nemzetgyűlés kedden hivatalosan is megállapította Miro Cerar lemondását: a kormányfő és a kormány ügyvivőként tevékenykedik tovább utódja hivatalba lépéséig – jelentette a szlovén közszolgálati televízió (RTV).

  • Őrizetbe vették Nicolas Sarkozyt

    Őrizetbe vette a rendőrség a volt francia elnököt, és egy líbiai kampányfinanszírozással kapcsolatos ügyben hallgatják ki – jelentette kedden a Reuters hírügynökség egy francia bírósági forrásra hivatkozva.

  • Lemondott a norvég igazságügy-miniszter

    Sylvi Listhauggal szemben bizalmatlansági indítványról szavaztak volna kedden a parlamentben – a Facebookon közzétett elhatározásával Listhaug egybehangzó kommentárok szerint az összeomlástól mentette meg a kisebbségben kormányzó norvég kormánykoalíciót.

  • Elzárja az unió a terroristákhoz vezető pénzcsapokat

    Az Európai Parlament (EP) a gyanús szervezetek, alapítványok, tranzakciók fokozott megfigyelését és a hatékonyabb tagállami információcserét javasolja, hogy ne a terroristákhoz áramoljanak az uniós támogatások. Az Európai idő című műsorban szó volt arról is, hogy minden tizedik német cég befektetései áthelyezését tervezi a Brexit után vagy az Európa Unióba, vagy azon kívülre. Összefoglaló az Európai…

  • Lesz videóbíró a focivébén

    A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tanácsa pénteki, bogotai ülésén jóváhagyta a videóbíró-technológia (VAR) használatát a nyári, oroszországi világbajnokságon.

End of content

End of content