Dietetikus: idősödő korban is figyelni kell az étrendre
Idősödő korban is figyelni kell az étrend kialakítására – hangsúlyozta Tajti Éva, a Semmelweis Egyetem vezető dietetikusa vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Idősödő korban is figyelni kell az étrend kialakítására – hangsúlyozta Tajti Éva, a Semmelweis Egyetem vezető dietetikusa vasárnap az M1 aktuális csatornán.
A repülőgép fedélzetén több mint ötven ember utazott – jelentette vasárnap a helyi média.
Kétszáz gyermek szűrővizsgálatával kezdődött el a Huszthoz közeli Visken a Katolikus Karitász idei, a magyar kormány által 17 millió forinttal támogatott kárpátaljai egészségügyi programja.
A Demokratikus Koalíció elnöke 12 intézkedés megvalósítását ígérte egy esetleges kormányváltás utáni első napon.
Nagy mennyiségű dohányárut fedeztek fel a Munkácsi Határőrség terebesfehérpataki (Gyilove) egységének munkatársai február 17-én a román határ közelében.
A kormány célja, hogy minden vegyes házasságban született gyermek járhasson magyar bölcsődébe, óvodába, különben „elvesznek” a magyarság számára – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által szervezett családi naphoz kapcsolódó konferencián.
Február 19-től egy hétig szünetel az oktatás Ungvár iskoláiban – jelentette a Zakarpattya Online a helyi önkormányzat illetékes bizottságának február 16-i határozata nyomán.
Aláírta a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést (Minority SafePack) a határon túli magyarok jogaiért szombaton Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Budapesten, a Kárpát-medencei középiskolások vezetőképzője keretében.
Egy nap leforgása alatt három ittas vezetőt állítottak elő a rendőrség munkatársai Kárpátalján.
A Dunán és a Duna World csatornán 20 óra 30 perctől élőben látható showműsorból négyen jutnak be a döntőbe.
End of content
End of content