Bajnokok Ligája – A keddi program
Két mérkőzéssel, a Basel-Machester City és a Juventus-Tottenham Hotspur találkozóval kedden megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője.
Két mérkőzéssel, a Basel-Machester City és a Juventus-Tottenham Hotspur találkozóval kedden megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője.
Az ukrán hrivnya értéke az utóbbi időben soha nem látott mélyponton volt. Az újévet követően egy euró értéke elérte a 35 hrivnyát, a dollár pedig 28 hrivnyáig emelkedett. Ám az utóbbi napokban az erősödés jelét mutatja az ukrán fizetőeszköz. Csökkent az euró, a dollár és a forint ára is az országban.
Az amerikai hadsereg a szíriai kormánnyal szövetséges fegyveresekre mért légicsapást szerdán, miután mintegy 500 fegyveresük támadást indított Deir ez-Zór tartományban a szíriai ellenzéki erők és a kíséretükben lévő amerikai katonai tanácsadók ellen – számolt be egy amerikai katonai tisztviselő.
A kijevi oktatási minisztérium elfogadja a Velencei Bizottság ajánlását, és beleegyezik, hogy 2023-ig meghosszabbítsa az átmeneti időszakot a tavaly ősszel elfogadott új ukrán oktatási törvény nemzeti kisebbségekre vonatkozó cikkelyében foglaltaknak a bevezetéséig.
A szerdai élő sportközvetítések a televíziókban:
A migráció hatékonyabb kezelését, a legális migrációs útvonalak bővítését, a kormányokra és a társadalmakra háruló feladatok összehangolását helyezi kilátásba az egész világra kiterjedő migrációs egyezmény tervezete, amelynek első vázlatát hétfőn hozta nyilvánosságra az ENSZ.
A horvát védelmi minisztérium a 2014-ben Ukrajnától vásárolt, használhatatlan MiG-21-es vadászrepülőgépek cseréjét kéri Kijevtől – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn. A horvát légierő még 2013-ban 132,9 millió kunás (5,3 milliárd forint) szerződést kötött az ukrán Ukrszpecekszport vállalattal tizenkét MiG-21-es felújításáról, valamint öt új gép vásárlásáról is megállapodtak. Utóbbi öt vadászrepülőből négyet teljesen…
A hétfői és keddi élő sportközvetítések televíziókban:
Nyolcan meghaltak, tízen kórházba kerültek egy dél-kínai vasöntödében történt gázszivárgás miatt – közölte hétfőn a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A Formula–1-et irányító Liberty Media nyilvánosságra hozta a versenyhétvégék programjának átalakításáról hozott döntését, amely szerint az európai futamok többsége 14 óra helyett 15.10-kor veszi kezdetét. A Magyar Nagydíj hétvégi programja is csúszik egy órát a megszokotthoz képest.
End of content
End of content