Élő tv-sportközvetítések – szombat
Újabb fordulókat rendeznek a hétvégén az angol, az olasz és többek között a spanyol bajnokságban is, de mindemellett figyelemmel követhetjük a francia vagy akár a skót bajnokság küzdelmeit is.
Újabb fordulókat rendeznek a hétvégén az angol, az olasz és többek között a spanyol bajnokságban is, de mindemellett figyelemmel követhetjük a francia vagy akár a skót bajnokság küzdelmeit is.
Hatalmas titkos kamrát talált egy nemzetközi tudóscsoport a gízai nagy piramisban. Felfedezésükről a Nature című tudományos folyóirat csütörtökön megjelent számában adtak hírt.
Honosítási eljárásokkal kapcsolatos korrupciós bűncselekmények miatt emelt vádat tizenhat ember, köztük két kormánytisztviselő ellen a Fővárosi Főügyészség – közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.
Újabb fordulót rendeznek az Európa Liga csoportkörben, figyelemmel követhetjük az Lazio vagy éppen az AC Milán küzdelmeit is.
A H csoportban a Tottenham könnyedén múlta felül a Real Madridot. A kvartett másik meccsén a Dortmund értékes pontokat veszített Cipruson. Az APOEL csapatában csereként kapott lehetőséget Sallai Roland.
Nem csak a fogyókúrázóknak érdemes tisztában lenni azzal, hogy melyik ételek segíthetnek megszabadulni a fölösleges kilóktól és zsírpárnáktól. Ha ilyen terveink vannak, az alábbiakat érdemes minél gyakrabban beépíteni az étrendünkbe.
Öngyilkos merénylő robbantott a település belvárosában, a diplomáciai misszióknak és kormányzati épületeknek otthont adó Vazír Akbar Hán körzetben – jelentették kedden hírügynökségek afgán tisztviselőkre és szemtanúkra hivatkozva.
Feltételezhetően egy atomkísérlet alkalmával beomlott egy befejezetlen alagút. A föld mintegy száz áldozatot temetett maga alá, de a mentésük során már további száz ember is életét vesztette.
Szankcióival az Egyesült Államok ki akarja szorítani Oroszországot a fegyver- és az energiapiacról – állította Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy, az európai gazdasági együttműködéséről tartott keddi moszkvai tanácskozáson.
Az ukrán hatóságok bérgyilkosságnak minősítették azt a hétfő este Kijev közelében elkövetett támadást, amelyben életét vesztette Amina Okujeva, férje pedig, a Vlagyimir Putyin elleni merénylet tervezésével vádolt csecsen nemzetiségű Adam Oszmajev, megsebesült.
End of content
End of content