Élő tv-sportközvetítések – Szombat
A szombati élő sportközvetítések a televíziókban:
A szombati élő sportközvetítések a televíziókban:
Ismeretlen telefonálótól érkezett bejelentés az Ungvári Járási Rendőrség segélyhívó vonalára október 25-én, mely szerint elgázoltak egy férfit Őrdarma településén – számolt be róla a mukachevo.net internetes hírportál.
Nem mindennapi írót fogadhatott vendégül az Irodalmi kilátó rendezvénysorozat október 25-én a beregszászi konzulátus Gulácsy-kiállítótermében. A különleges vendég nem volt más, mint az idén 80 éves Szilágyi István Kossuth-, Márai Sándor-, Alföld- és József Attila-díjas erdélyi magyar író, aki írói tevékenysége mellett olyan neves irodalmi lapokat szerkesztett, mint az Utunk és a Helikon. A nyilvánosság…
A pénteki élő sportközvetítések:
Két új park átadására készülnek Munkácson a közeljövőben – erről Andrij Baloga, a város polgármestere számolt be az október 25-i városi tanács ülését követően.
A húsz szobrot, amelyek közül egy kivételével mindegyik remek állapotban maradt fenn, szeptemberben fedezték fel a kutatók Csan Csan, az egykori csimu birodalom fővárosának romjainál. A szakemberek szerint ezek lehetnek a Csan Csanban eddig feltárt legrégebbi szobrok.
Oroszországban az év első kilenc hónapja során 26 terrorista indíttatású bűncselekményt, köztük 15 terrorcselekményt akadályozott meg a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) – közölte Vlagyimir Putyin elnök egy csütörtöki moszkvai rendezvényen, amelyet katonai és rendvédelmi parancsnokok előléptetése alkalmából tartottak.
Oroszország Oleh Szencov éhségsztrájkjának befejeztével azon volt, hogy „megfékezze” a törvénytelenül bebörtönzött ukrán filmrendező körüli érzelmeket, de a történet új hullámot indított el: előbb Lengyelország, majd az Európai Parlament ismerte el őt magas kitüntetéssel – írta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter csütörtökön a Twitteren.
A nyolcéves beregszászi Dmitro Paljok részére szerveztek gyűjtést a Beregszászi 1-es számú Iskola 4. B osztályának tanulói október 25-én Beregszász központjában.
A vállban történő idegbecsípődés igen komoly fájdalmat tud okozni, amely a nyak, a karok és a kezek irányába is kisugárzik. Mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni a probléma pontos forrásának felderítése érdekében.
End of content
End of content