Ezrek követelték a jordán kormányfő távozását
Több ezren tiltakoztak szombaton Ammánban, Jordánia fővárosában a kormány megszorító intézkedései ellen és a miniszterelnök távozását követelve.
Több ezren tiltakoztak szombaton Ammánban, Jordánia fővárosában a kormány megszorító intézkedései ellen és a miniszterelnök távozását követelve.
Letette hivatali esküjét Pedro Sánchez új spanyol miniszterelnök szombaton VI. Fülöp király előtt, a Madrid melletti Zarzuela-palotában, az eseményen a hagyományoknak megfelelően jelen volt a távozó miniszterelnök, a pénteken leváltott Mariano Rajoy is.
Az a magyar, akinek fáj Trianon – mondta Galambos István történész, a Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
A megszokottnál nagyobb meleg és a magas páratartalom az egészséges szervezetet is igénybe veszi. Az idősek, a gyerekek, a szív- és érrendszeri panaszokkal küzdők és a krónikus betegségekben szenvedők pedig fokozott veszélynek vannak kitéve.
Fél év után sikerült teljesen eloltani Kalifornia történetének legnagyobb erdő- és bozóttüzét, amely december 4-én kezdődött Los Angelestől északnyugatra, és hivatalosan idáig tartottak az oltási munkálatok. A tűzvészben két ember vesztette életét.
A Real Madrid csütörtök kora délután rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze, melyen bejelentették, hogy Zinédine Zidane két és fél év elteltével lemond vezetőedzői pozíciójáról, és távozik a klubtól.
Április hónapban stabilizálódott, májusban pedig növelte értékét az ukrán fizetőeszköz, a hrivnya a nemzetközi valutapiacokon.
Székelyföld területi autonómiája statútumtervezetének a negyedik parlamenti beterjesztésére készül a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azt követően, hogy kedden a román szenátus harmadjára is elutasította az SZNT által kidolgozott törvénytervezetet.
A Beregszász központjában található Hősök terén búcsúztatták a diákéveket a Beregszászi Ukrán Gimnázium végzős tanulói május 30-án.
Átadta a Kárpátalját Ukrajna belső területeivel összekötő beszkidi két nyomtávú, 1,8 km hosszú vasúti alagutat, az országban eddig épült legjelentősebb infrastrukturális létesítményt Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön Kárpátalján.
End of content
End of content