Author: File József

Bárki tud jót cselekedni a Földért

Bárki tud jót cselekedni a Földért

Az Egyesült Államokból 1970-ben társadalmi kezdeményezésként kezdődött, és mára világméretűvé vált a Föld napja, a világ legnagyobb önkéntes akciója, amely a természeti értékekre hívja fel a figyelmet. E naphoz kapcsolódva többek között Pro Natura díjjal, emlékplakettel ismerik el a természetvédelem szakembereit is.

Egyre több migráns árulja az EU-ban kapott hivatalos iratait

Egyre több migráns árulja az EU-ban kapott hivatalos iratait

Egyre több visszaélésre derül fény a migrációval kapcsolatban. Kiderült, hogy a német menekültügyi hivatal brémai irodája olyanoknak is menedékjogot adott, akiknek nem kellett volna. Virágzik a kereskedelem a migránsoknak kiállított hivatalos iratokkal, sokszor kereskednek például a tartózkodási engedélyekkel is.

Észak-Koreai atomstop

Észak-Koreai atomstop

Április 21-től Észak-Korea leállítja az atom- és az interkontinentális rakétákkal végzett kísérleteket: ezzel egy időben, hogy megerősítsék az atomkísérletek leállítására adott ígéretet, bezárják az ország északi részén lévő nukleáris kísérleti telepet – jelentette ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pénteken, akinek szavait a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség idézte másnap.

End of content

End of content