Dróntámadás érte a világ legnagyobb olajfeldolgozóját
Lángba borult a világ legnagyobb olajcégének két létesítménye Szaúd-Arábiában egy dróntámadás után – közölte a szaúdi belügyi tárca.
Lángba borult a világ legnagyobb olajcégének két létesítménye Szaúd-Arábiában egy dróntámadás után – közölte a szaúdi belügyi tárca.
Az október 10-én kezdődő Margó Irodalmi Fesztiválon jelentik be, hogy Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás és Mécs Anna után ki nyeri idén a Margó Irodalmi Díjat, amit már ötödik alkalommal ítélnek oda a legjobb első prózakötetnek. 2019-ben összesen harmincnégy könyvet jelöltek a díjra.
Rádióhullámokat kibocsátó két óriási „gömböt” azonosított a Tejútrendszer közepén egy nemzetközi kutatócsoport, amely a Nature című tudományos folyóiratban számolt be felfedezéséről.
Formálódnak a második és harmadik családvédelmi akcióterv részletei – erről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Néhány napja már Novák Katalin államtitkár is említette, hogy lehet folytatása a családvédelmi intézkedéseknek. Az első akcióterv július 1-én indult, ahogy az várható volt, a 10 millió forintos babaváró támogatás a legnépszerűbb, ezt bő két hónap alatt…
Olvadásként jellemezte az orosz-ukrán kapcsolatok jelenlegi alakulását Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter péntek esti tévéinterjújában.
Kétoldalú megállapodást írt alá a két ország vezetője szeptember 12-én, amikor Sauli Niinistö, finn köztársasági elnök hivatalos látogatást tett Kijevben – közölte az UNIAN hírügynökség.
A nyugati országoknak fenn kell tartaniuk az Oroszországgal szembeni szankciókat egészen addig, amíg helyre nem áll a béke Ukrajnában – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Kijevben az évente megrendezett Jaltai Európai Stratégia (YES) konferencián.
A szlovák Kül- és Európai Ügyek Minisztériuma behívatta Pető Tibor magyar nagykövetet a Magyarország – Szlovákia Európa-bajnoki selejtezőn történtek miatt. Erről a tárca sajtóosztálya tájékoztatott csütörtökön.
Sorozatunk e heti részében visszatérünk a paraszti életben használatos tárgyakhoz. A legrégebbi tevékenységek egyikénél, a szövésnél maradva ezúttal a szálak felvetéséhez szükséges tárgyat, a vetőt mutatjuk be.
End of content
End of content