Egyre jobban csökken az ukrán szénkészlet
Az ukrán hőerőművekben (TPP-k) lévő szénkészletek június 27. és július 5. közötti időszakban 5,7%-kal csökkentek – olvasható az UNIAN ukrán hírügynökség oldalán.
Az ukrán hőerőművekben (TPP-k) lévő szénkészletek június 27. és július 5. közötti időszakban 5,7%-kal csökkentek – olvasható az UNIAN ukrán hírügynökség oldalán.
Közleményében Gyopáros Alpár azt írta, a falusi önkormányzatoknak kiírt pályázati felhívás hatmilliárdos keretére 461, a helyi egyházi közösségi terek fejlesztése című pályázati felhívás hétmilliárdos keretére pedig 487 nyertes pályázat érkezett. Mindkét kiírás teljes összegét felhasználták.
Martos egy kis község, ám a helyiek szívében jóval nagyobb szeretet él, mint azt a legtöbb ember feltételezné. Az óvodaátadás ugyan egy pillanat alatt megtörtént, de a megvalósulás hátterében komoly elvégzett munka, összefogás és a magyar állam hathatós támogatása húzódik meg.
A KárpátHáló Egyesület a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködésben 30 órás ingyenes magyar nyelvű számítógép-használó alapismereti képzést hirdet 60 év felettiek számára. Az alapszintű informatikai képzés az időskorúak számára az életminőségük javítását szolgálja az információszerzés és a kapcsolattartás modern eszközeinek megismerése és begyakorlása útján.
A szövés és a fonás az emberiség egyik legrégibb technikai gyakorlata. A len vagy a kender rengeteg munkát igényel, míg vászon lesz belőle. Bátky Zsigmond néprajzkutató így ír: „A kendermunka tisztára asszonyi elfoglaltság, mégpedig elejétől végig jobbára társas foglalkozás, úgyszólván minden mozzanata ősrégi hagyományokon alapszik, tüzetesebb megismerése tehát már csak ezért is egyik legfontosabb feladatunk.”
A kisipari privatizációs kampányból származó bevételek meghaladják a 10 millió dollárt is ez év januárjától júliusig tartó időszakban – olvasható az UNIAN hírügynökség oldalán.
Elkezdődött a Műanyagmentes július, a kezdeményezés célja az egyszer használatos műanyagok használatának kiiktatása – hangzott el az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában csütörtökön.
Tornádó pusztításában haltak meg hatan és csaknem kétszázan megsérültek szerdán a Kína északkeleti részén fekvő Liaoning tartomány Kajjüan városában – adta hírül csütörtökön a CGTN kínai nemzetközi hírtelevízió.
Immár hagyománnyá vált a balatonfüredi Anna bál Prímásversenye. Az elmúlt évben felvidéki és vajdasági virtuózok is szerepeltek a megmérettetésen, s idén is várják a külhoni művészeket a patinás városba.
A Kárpátaljai Református Egyház és a Csongori Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Missziója, a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával idén Mezőváriban szervezett családi csendesnapot Hajótöröttek, akiket Jézus partra segített címmel.
End of content
End of content