Húsvétváró foglalkozások a Nagyberegi tájházban
Több mint száz iskolás látogatott el április 9-én és 16-án a Nagyberegi tájházba. Ekkor tartották ugyanis a már hagyományosnak számító húsvétváró kézműves foglalkozásokat.
Több mint száz iskolás látogatott el április 9-én és 16-án a Nagyberegi tájházba. Ekkor tartották ugyanis a már hagyományosnak számító húsvétváró kézműves foglalkozásokat.
Életre kelnek a húsvéti hagyományok, változatos programok várják a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban „rügyfakasztó vasárnap” és „vízbevető hétfőn” – tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketing vezetője az MTI-t.
Április 13-án és 14-én első ízben került sor Budapesten, a Körszállóban a Kárpát-medencei családorvosok fórumára, melyet a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete (MÁOTE) szervezett meg. A kétnapos rendezvény szerves részét képezte a háziorvos-reumatológus műhely, pontszerző továbbképzés, valamint az Év családorvosa a Kárpát-medencében pályázat díjátadója is.
Ítéletidő pusztított vasárnap az Egyesült Államok középnyugati és déli tagállamaiban, halálos áldozatokat követelő hóviharok és tornádók tomboltak.
A Mentor TT szervezésében 2019. április 5-én és 6-án a párkányi Ady Endre Alapiskolában zajlott a Teleki Pál Kárpát-medencei földrajz-földtan verseny felvidéki döntője. A verseny 27. alkalommal valósult meg a Magyar Természettudományi Társulat koordinációjában, melybe ebben az évben már harmadszor kapcsolódtak be a határon túli, így a felvidéki diákok is.
Európát nem szabad birodalommá szervezni – jelentette ki Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára egy kolozsvári diákkonferencián.
Visszatért az öt fehér hattyú az elmúlt napokban az ungvári Győzelem park Kirpicska-tavába. A helyiek már családtagként fogadják a kecses madarakat, hisz azok mintegy 20 éve költöztek a megyeszékhelyre, ahova azóta is visszatérnek – derül ki a Sirius televízió riportjából.
Egy Lemberget, Munkácsot és Ungvárt összekötő új útvonal építését említi az állami közútkezelő vállalat, amely akár másfél órára rövidítené az utazást Ungvártól a szomszédos megye központi városáig.
Hetvenkét éve történt, harminc éve beszélhetünk róla, és hét éve iktatta a Magyar Országgyűlés törvénybe a Felvidékről kitelepítettek emléknapját: április 12-t. Az évenkénti központi megemlékezés szervezője az a Rákóczi Szövetség, amelyet éppen ezek az 1947-ben kitelepítettek alapítottak együtt az 1945-ben elűzöttekkel és elmenekültekkel. Idén a Budapest rendezvényhajó volt a helyszíne a megemlékezésnek és gálaműsornak: a…
– Bár történelmi okokból határok választanak el bennünket, mégis egységesek vagyunk – mondja Tóth-Mihala Veronika, a Magyar Református Egység Napja koordinátora. A debreceni programon a 2009-ben újraegyesített Magyar Református Egyházat, a tíz évet, az egységet ünnepeljük majd, a tervek szerint akár tízezren is. A szervezők azt kérik, aki teheti, vonattal vagy busszal tervezze az utazást.
End of content
End of content