2021-ben először tartanak integrált népszámlálást Szlovákiában
A Statisztikai Hivatal 2020. június 1. és 2021. március 31. között fogja lebonyolítani a soron következő nép- és lakásszámlálást.
A Statisztikai Hivatal 2020. június 1. és 2021. március 31. között fogja lebonyolítani a soron következő nép- és lakásszámlálást.
A Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány – a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával – meghirdeti a Pálfi István Ösztöndíj Programot a magyarországi, valamint más államokban működő felsőoktatási intézményekben 4. és 5. illetve mester. évfolyamon tanuló magyar hallgatók, továbbá doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktori abszolutóriummal rendelkezők, illetve doktorjelöltek számára.
Az idei Csillagpontra készülve zenei tehetségkutatót hirdetünk!
Az Alföld folyóirat látogatott el Beregszászba április 16-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Magyar Tanszéki Csoportjának meghívására. A lapbemutatón Szirák Péter, Lapis József és Herczeg Ákos szerkesztőkkel beszélgetett Csordás László, főiskolánk oktatója.
Több mint száz iskolás látogatott el április 9-én és 16-án a Nagyberegi tájházba. Ekkor tartották ugyanis a már hagyományosnak számító húsvétváró kézműves foglalkozásokat.
Életre kelnek a húsvéti hagyományok, változatos programok várják a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban „rügyfakasztó vasárnap” és „vízbevető hétfőn” – tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketing vezetője az MTI-t.
Április 13-án és 14-én első ízben került sor Budapesten, a Körszállóban a Kárpát-medencei családorvosok fórumára, melyet a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete (MÁOTE) szervezett meg. A kétnapos rendezvény szerves részét képezte a háziorvos-reumatológus műhely, pontszerző továbbképzés, valamint az Év családorvosa a Kárpát-medencében pályázat díjátadója is.
Ítéletidő pusztított vasárnap az Egyesült Államok középnyugati és déli tagállamaiban, halálos áldozatokat követelő hóviharok és tornádók tomboltak.
A Mentor TT szervezésében 2019. április 5-én és 6-án a párkányi Ady Endre Alapiskolában zajlott a Teleki Pál Kárpát-medencei földrajz-földtan verseny felvidéki döntője. A verseny 27. alkalommal valósult meg a Magyar Természettudományi Társulat koordinációjában, melybe ebben az évben már harmadszor kapcsolódtak be a határon túli, így a felvidéki diákok is.
Európát nem szabad birodalommá szervezni – jelentette ki Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára egy kolozsvári diákkonferencián.
End of content
End of content