A Felvidék legrégebben működő parasztzenekara
Sok népművészeti kincs rejlik a Felvidék hagyományőrző vidékein, ahol a népzenegyűjtők a legszebb magyar népdalokkal találkoztak és találkoznak ma is.
Sok népművészeti kincs rejlik a Felvidék hagyományőrző vidékein, ahol a népzenegyűjtők a legszebb magyar népdalokkal találkoztak és találkoznak ma is.
Kárpátalja az elmúlt években nagyon sokszor élvezhette az anyaország támogatását, rendszeresen érkeznek felajánlások Magyarországról vagy magyarországi közreműködésével. A helyi közösség, az itt élők hálásak lehetnek a számtalan segítségért, mely az élet szinte minden területére kiterjed.
Hét évre tekint vissza a gyimesi Öregek bálja. A Hagyományok Háza által támogatott kezdeményezés Gyergyóban is népszerű lett, a fiatalok is felkarolták, így idén Ditróban mulattak kicsik és nagyok.
A férfiaknál a rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándort, a nőknél a kajakos Kozák Danutát választotta a 2018-as év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
MTA TK Politikatudományi Intézete alkotói pályázatot ír ki MA, illetve PhD képzésre beíratkozott felsőoktatási hallgatók részére politikatudományi vagy társterületeken végzett tudományos munka és ennek magyar nyelvű publikációjának támogatására. A pályázaton részt vehet minden magyarországi, külhoni, illetve külföldi intézmény magyar állampolgárságú hallgatója.
A Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet rajzpályázatot hirdet 10-13 és 14-17 éves fiatalok számára. Jelentkezz bátran! A rajzokat március 8-ig lehet leadni a GISz irodájában.
Ha a Nagyszőlősi járásban nem oldják meg a szemételszállítási problémát, hatalmas veszély fenyegeti a területet – olvashatjuk a zak.depu.ua hírportálon.
Már februárban megszavazhatják az új, erősen diszkriminatív ukrán nyelvtörvényt – derül ki Andrij Parubij, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának (parlamentjének) elnöke szavaiból.
A férfi váltóval olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert szombaton az 500 méteres versenyben a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának torinói záróállomásán.
A magyar csapat 2-0-ra legyőzte a horvátokat a helyosztón a tenisz Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának tornáján Bath-ban, így harmadikként zárt.
End of content
End of content