Százezrek dideregnek központi fűtés hiányában országszerte
A tartozások miatt nem nyílnak meg a gázcsapok a fűtőházakban – derül ki az UNIAN hírügynökség összeállításából.
A tartozások miatt nem nyílnak meg a gázcsapok a fűtőházakban – derül ki az UNIAN hírügynökség összeállításából.
Szatmár megye, Ugocsa az én Hazám Néptánccsoport és a Tulipán Népművészeti Tanoda, valamint a Kokas Banda Népzenei Együttes első alkalommal rendezi meg hagyományteremtő szándékkal a Kárpátalja férfitáncaira és páros táncaira épülő versenyét, amely minden évben Tiszapéterfalván (2019-es évben megfelelő helyszín biztosítása esetén Nagypaládon) kerül megrendezésre.
Az antik szállóige szerint egy görög ifjú folyton azzal dicsekedett, mekkorát tud ugrani Rodosz szigetén, s barátai, amikor ráuntak állandó hetvenkedésére, azt mondták neki: „Itt van Rodosz, itt ugorj!”
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) hallgatói idén is részt vettek az Ungváron megszervezett felsőoktatási intézmények közötti megyei szintű sportversenyen.
A magyar országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává, hogy a figyelmet ráirányítsa a szellemi-kulturális örökségünk alapját jelentő anyanyelvünkre.
Természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította egész Kaliforniát Donald Trump amerikai elnök hétfőn este Jerry Brown kormányzó kérésére.
Útjainkhoz magunk választjuk az aktuális közlekedési eszközt. S valljuk be, ilyenkor elsősorban a kényelmet tartjuk szem előtt. A kerékpárral 10-15 perc alatt megtehető távra is leggyakrabban autóval megy a lakosság nagy része, hiszen az „gyorsabb”. És a probléma itt kezdődik… Elkényelmesedett a társadalom.
Panov apó karácsonya címmel tartottak bábelőadást Nagyberegen. Az előadásnak a Nagyberegi Református Líceum adott otthont november 10-én.
Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt, kultusza hazánkban is virágzott. Emlékét helynevek, oltárképek egyformán őrzik. Ma pedig számos rendezvényt kapcsolnak e jeles naphoz.
Az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete és a Hagyományok Háza– a közelgőadvent szellemében–hat jótékonysági koncert gyűjtésének felajánlásával gondol az idős, beteg zenészekre.
End of content
End of content