Robbantások és több tucat halott Irakban
Robbantássorozat rázta meg kedden az iraki fővárost és környékét, a merényletekben legalább 28 civil életét vesztette – közölték a helyi hatóságok.
Robbantássorozat rázta meg kedden az iraki fővárost és környékét, a merényletekben legalább 28 civil életét vesztette – közölték a helyi hatóságok.
Újabb, az Iszlám Állam állam által meggyilkolt áldozatok maradványaira bukkantak tegnap az észak-iraki Tikrít közelében. Merre tart most a világ talán legkegyetlenebb terrorszervezete, és merre tart a világ a katonai szerepvállalásban az ISIS ellen? – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.
Idén Egerben rendezték meg a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) hagyományos Tavaszi Szél elnevezésű tudományos konferenciáját.
Hogyan kell eljárni akkor, ha a nyelvhasználat szabályozásában ellentmondás van a nyelvtörvény és más ukrajnai jogszabályok között?
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint egységes oktatási és gazdasági térnek kell tekinteni a Kárpát-medencét. Erről Szász Jenő az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának hétfői budapesti ülésén beszélt, ahol szórvány ösztöndíjprogramot is szorgalmazott.
A múlt héten egy ötéves kisfiú mumifikált testét szállították át a Magyar Természettudományi Múzeumba a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumból.
Több mint háromszáz évvel ezelőtt, 1670-ben új csillag vált láthatóvá a Hattyú csillagképben, ma azonban mégis Nova Vul 1670 néven ismert, mivel a csillagképek határainak modern meghúzása után helyzete átkerült a Vulpecula (Róka) csillagképbe.
Az ukrán államfő felgyorsítaná azt az eljárást, amellyel politikai menedékjogot, illetve állampolgárságot kaphatnak Ukrajnában azok az orosz állampolgárok, akik hazájukban üldöztetésnek vannak kitéve azért, mert Kijev mellett foglalnak állást a két ország közötti konfliktusban.
A világ katonai kiadásai lényegében nem változtak 2014-ben, mivel az Egyesült Államok és Nyugat-Európa csökkenő költését ellensúlyozták más országok növekvő fegyvervásárlásai, mindenekelőtt a közel-keleti, a kelet-európai, valamint az afrikai konfliktusok hatására – írja a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).
Ünnepélyes keretek között megnyílt Tatabányán a Délvidéki Magyar Golgota 1944-45 című kiállítás. A tárlat fő célja, hogy bemutassa az akkoriban elhallgatott dolgokat, valamint hogy felhívja a figylemet arra miért is fontos az emlékezés.
End of content
End of content