Tájékoztató központot nyitott a NATO Kárpátalján
Tájékoztató központot nyitott pénteken Kárpátalján, az Ungvári Nemzeti Egyetem épületében az Észak-atlanti Szerződés Szervezete – írta a Pro Zahid című kárpátaljai internetes hírportál.
Tájékoztató központot nyitott pénteken Kárpátalján, az Ungvári Nemzeti Egyetem épületében az Észak-atlanti Szerződés Szervezete – írta a Pro Zahid című kárpátaljai internetes hírportál.
Március 22-én immár ötödik alkalommal rendezték meg a beregszászi járási Szuperkupát, azt a találkozót, amelyen az előző szezon bajnoka és kupagyőztese méri össze tudását.
Szent Márton-emlékévvé nyilvánította a kormány a 2016-os esztendőt. A döntést a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, illetve Szombathely városának kezdeményezésére, Szent Márton püspök tiszteletére, születésének 1700. évfordulója alkalmából hozták március 24-én.
A férfi kézilabda-bajnokság megyei döntőjének második fordulóját Perecsenyben tartották március 15-én.
A hónap elején hatodik alkalommal szervezték meg a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját (KEK).
Elkezdődött az intézményen belüli férfi kosárlabda-bajnokság a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
Kétnapos nemzetközi tudományos konferencia kezdődött Nyelvi és kulturális sokszínűség Kelet-Közép-Európában: érték és kihívások címmel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
Milyen jogorvoslati lehetőségeim vannak, ha megsértik nyelvi jogaimat vagy akadályozzák ezen jogaim érvényesítését?
A „Visk” Jótékonysági Alapítvány idén ötödik alkalommal szervezte meg az Év embere eseményét.
A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezete (FRIGY) és Kölcsey Ferenc Szakkollégiumának Hallgatói Önkormányzata március 24-én ismét rendhagyóan jótékonykodott: tagjaik húsvéti tojásokat és egyéb apróságokat készítettek.
End of content
End of content