A hagyományokból építkezve
Legendák földjéről címmel nyílt kiállítás Kopriva Attila kárpátaljai festőművész alkotásaiból Budapesten, a Forrás Galériában. A január 21-én indult tárlatra a művész tájképeiből válogatott.
Legendák földjéről címmel nyílt kiállítás Kopriva Attila kárpátaljai festőművész alkotásaiból Budapesten, a Forrás Galériában. A január 21-én indult tárlatra a művész tájképeiből válogatott.
„Van magyar modell és sikeresen működik”- kezdte előadását Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a IV. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumon.
Az európai és az amerikai űrkutatási hivatal közlése szerint példátlanul nagy, 450-900 méter átmérőjű aszteroida repül el a Föld mellett hétfő délután, de nem jelent semmiféle veszélyt a bolygóra.
A tornaljai Kulturális Antropológiai Műhely Tér, idő, közösség: a felföldi és kárpátaljai magyarság a társadalomtudományok tükrében címmel tudományos konferenciát szervezett. A január 23–24-ei eseményre Felvidékről és Kárpátaljáról is érkeztek fiatal kutatók.
Spanyolok ezrei vonultak utcára vasárnap az ország különböző városaiban, hogy tiltakozzanak a közbiztonságról szóló törvényjavaslat ellen, amely egyebek között súlyos pénzbírsággal sújtaná a parlament vagy a stratégiainak nyilvánított létesítmények előtti tüntetéseket.
Az Ukrajnában zajló harcok azonnali beszüntetését szorgalmazta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) örömmel értesíti a doktorandusz hallgatókat, doktorjelölteket és mesterszakos hallgatókat, hogy 2015-ben is megrendezi TAVASZI SZÉL elnevezésű multidiszciplináris, tudományos konferenciáját.
Folytatódik a Beregszász Open asztalitenisz torna, de immár a Beregszászi Amatőr Asztalitenisz Vándorkupa elnyeréséért!
A magyar kultúra napján, január 22-én második alkalommal szervezték meg a nemzeti összetartozást erősítő kezdeményezést, az Együtt Szaval a Nemzet programot. E napon az öt kontinens több száz magyar anyanyelvű iskolájának több ezer diákja szavalt együtt.
Márai Sándor- és Csokonai Vitéz Mihály-díjat, valamint Könyvtári Minőségi Díjat adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön, a magyar kultúra napján a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.
End of content
End of content