Soha nem látott szökőár pusztított 10 éve
Tíz éve, 2004. december 26-án soha nem látott szökőár tarolta végig nyolc délkelet-ázsiai ország tengerpartját és Afrika keleti partvidékét. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
Tíz éve, 2004. december 26-án soha nem látott szökőár tarolta végig nyolc délkelet-ázsiai ország tengerpartját és Afrika keleti partvidékét. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
Írhatok-e magyar nyelven tesztet a független tesztelés (a központi érettségi/felvételi eljárás) és az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgák során?
Az Ardennek erdő borította középhegység Belgium keleti, délkeleti részén, valamint Luxemburg területén, nyugati nyúlványai pedig Franciaországba nyújtózkodnak át.
Karácsony napja az emberiség egyik legősibb ünnepe, s az év egyik kiemelt pontjaként jelezte a nap fordulását és egy újabb év eljövetelét. Cikkünkben felidézzük, hogy miként jutottunk el az év leghosszabb napjának sötétjétől a fogyasztás fiesztájáig.
Öt év alatt 12 százalékkal nőtt az idegen nyelveket beszélők aránya Magyarországon – írja keddi számában a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal felmérésére hivatkozva.
Számos feltalálót ismerünk, akik sokat tettek azért, hogy az ember meghódítsa az eget.
A Bak jegyet uraló hónap december 22/23-án kezdődik, és a Bak csillag-képről nyerte a nevét, mely az i.e. két évezredben adott otthont a Napnak.
Soha nem látott mértékben fehérednek a Csendes-óceán északi részén található korallmezők egy El Niño-szerű jelenség miatt, amelynek következtében emelkedik az óceánok vizének hőmérséklete.
Ha a gyerek már ukrán iskolába jár, menet közben is kérvényezhető az, hogy a továbbiakban magyarul tanuljon? A tannyelv megválasztásának joga, azaz az anyanyelven (esetükben: magyarul) folyó oktatás kérelmezésének lehetősége az oktatási folyamat bármely szakaszában lehetséges. Ez azt jelenti, hogy ha például egy ukrán tannyelvű iskola valamely osztályában több magyar ajkú gyermek tanul, a szülők…
A karácsony az év egyik legnagyobb ünnepe, melyhez rengeteg szokás és hagyomány kapcsolódik. Az ezt megelőző négy hét az advent, a várakozás időszaka. Ekkortájt a világon számos helyen tartanak ünnepi vásárokat, ahol főként a kézművesek árusítják termékeiket. Eredete a 18. és 19. század fordulójáig nyúlik vissza.
End of content
End of content