Kortárs Hangon – Nemzetközi Irodalmi Pályázat határon túli magyar hallgatóknak
Az Eszterházy Károly Főiskola nemzetközi irodalmi pályázatot hirdet Kortárs Hangon címmel.
Az Eszterházy Károly Főiskola nemzetközi irodalmi pályázatot hirdet Kortárs Hangon címmel.
Szent István, II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen emlékét őrzi a település központjában lévő szoborpark.
Hatvankét millió évvel ezelőtt, hárommillió évvel a dinoszauruszok kipusztulása után új óriások jelentek meg Dél-Amerika földjén, mely ez idő tájt éppúgy elkülönült a többi kontinenstől, mint Ausztrália.
Ungvár római katolikus közösségét az 1333–1337-es pápai tizedjegyzékben említik először.
Százezer diák utazhat jövőre a határon túli magyar közösségekhez a Határtalanul program keretein belül – jelentette be Balog Zoltán.
Több mint 167 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában az Ökumenikus Segélyszervezet javára.
December 7-én első alkalommal rendeztek gyerek- és bababörzét a nagyszőlősi járási Batáron azzal a céllal, hogy a nem használt, de még használható ruhaneműk, játékok, kelengyék és egyéb, feleslegessé vált holmik új gazdára találhassanak.
Megállapodás született a globális felmelegedés elleni küzdelem érdekében teendő lépésekről, az egyes országok által vállalandó kötelezettségekről vasárnap Peruban az ENSZ égisze alatt szervezett klímakonferencián.
Kányádi Sándor gondolatával indult a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) XXII. közgyűlése.
Idén is átadták a Kedvenc kárpátaljai tanárom díjakat. Az 50 ezer forintos pénzjutalmat a Magyar Kultúráért Kárpátalján pénzalap adta át, melyet a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány működtet.
End of content
End of content