Erősödő amerikai légicsapások Irak Anbar tartományában
Az Egyesült Államok szombaton és vasárnap Irakban 10 célpontot támadott, Szíriában pedig 13 légicsapást hajtott végre.
Az Egyesült Államok szombaton és vasárnap Irakban 10 célpontot támadott, Szíriában pedig 13 légicsapást hajtott végre.
A WHO, az ENSZ egészségügyi szervezete indítványára A CSONTRITKULÁS, AZ OSTEOPOROSIS VILÁGNAPJÁt korábban június 24-én, 1999 óta október 20-án tartják.
Négy polgári személy vesztette életét, további kilenc pedig megsebesült a hétvégén a Donyeckben folyó harcok során.
Vasárnapra virradóra is voltak erőszakos összetűzések Hongkongban a demokráciát követelő diákok és a rendőrség között.
2014. október 23-án (magyar idő szerint) 12:00 órakor az ungvári börtön falán elhelyezett emléktáblánál – a korábbi évekhez hasonlóan – a kárpátaljai magyar szervezetek és az ungvári Magyar Főkonzulátus megemlékezést tart a magyar Forradalom és Szabadságharc évfordulója alkalmából.
Amikor az ősember először nézett fel a csillagokkal telehintett éjszakai égre, azonnal lenyűgözte az égbolt gyémántjainak sziporkázó látványa. S mivel már a mintegy 200 ezer éve megjelent első modern embereknek (Homo sapiens sapiens) ugyanolyan agykapacitásuk volt, mint nekünk, már évezredekkel ezelőtt felfigyeltek az égitestek szabályos mozgására.
Kárpátalja sok nemzetiség otthona, ami természetesen az emiatt kialakult igencsak különleges gasztronómiában is megmutatkozik.
Kevés embernek adatik meg a lehetőség, hogy utazzon, világot lásson és új tájakat, kultúrát fedezzen fel.
A világ egyik legrangosabb nemzetközi élelmiszeripari szakkiállításán, a párizsi SIAL (Salon International de l’Agroalimentaire) szakkiállításon ismét bemutatkozik Magyarország élelmiszeripara: a Magyar Turizmus (MT) Zrt. Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága összesen 259 négyzetméternyi területen, 28 kiállító termékeivel jelenik meg Párizsban október 19. és 23. között – írta az MT Zrt. hírlevelében.
Tizenöt embercsempészt fogott el a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, akik a magyar-ukrán határ illegális átlépésében szervezetten nyújtottak segítséget Nyugat-Európába tartó menekülteknek.
End of content
End of content